Acélszív (vers)

2017. április 01., 21:50

ACÉLSZÍV

 

Ütötted a vasat, nem siránkoztál,
mert ennél jobbról soha nem is álmodtál
azon a tanyán, a gémeskútnál ázva-
fázva, anyád ölelésére várva
mely elmaradt, éhesek voltak a disznók,
a süvítő széltől remegtek az ajtók,
tocsogott a csizmád a fagyos sárban,
de ez is jobb volt, mint apáddal egy ágyban,
ki ha fáradt volt, netán részeg, hortyogott,
feléd fordulva a könyökével rád csapott,
de álltál sarat, hideget és még ezt is,
bár arra gondoltál, vinné el a pestis,
el is vitte, májába költözött a rák,
könnyek nélkül nézted, nem sírtak a fák,
a városba vitt anyád utána egy kedden,
"itt ellátnak, ne nekem nőj nagyra szentem".
Pár évvel később, már dolgoztál a gyárban,
forrt a levegő az acélszínű nyárban,
építitek a jövőt, boldogan elhitted,
hónap végén az ezrest is hazavitted.
Spóroltál, hogy legyen panel, kaja, gyerek,
a te májadat nem szedhetik szét a szerek.
Múltak az évek és vége lett a gyárnak,
de a kocsmából még mindig hazavárnak,
a gyár hűlt helyén, ma vasat gyűjt a gyerek,
acélszíveden nem gyógyulnak a hegek.

Hozzászólások

Hozzászólok

« Vissza az előző oldalra!