Ajándék (novella)

2014. október 30., 11:59

                                                                      AJÁNDÉK

Az önkormányzat ajándékcsomagjai december huszadikán érkeztek meg a külvárosi óvodába.
- Mit csináljak velük? - kérdezte az intézmény vezetőjét, a minden problémát megoldó karbantartó.
- Egyelőre semmit, tegye be őket a raktárba! - utasította őt a szigorú direktorasszony.
- Nem kellene őket kibontani? - akadékoskodott a szaki.
- A polgármester személyesen akarja átadni az ajándékokat a gyerekeknek. Addig nem bontjuk ki a csomagokat. - válaszolta a talpraesett nő.
- Mikor jön a polgármester? - tette fel újabb kérdését a barna köpenyes férfi.
- Állítólag december harmincadikán. - mondta praktikus hűvösséggel a decens hölgy.
- Az Karácsony után van. Addig várjunk? Ezt nem tehetjük a gyerekekkel! - méltatlankodott a lelkiismeretes munkaerő.
- Dehogynem! Jegyezze meg, a polgármester úrnak minden nap Karácsony. - tette hozzá némi iróniával az intézményvezető.
A város első embere egyéb elfoglaltságai miatt, nem érkezett meg december harmincadikán az óvodába. A karbantartó méltatlankodva kért bebocsátást felettese irodájába.
- Bejöhetek főnökasszony?
- Bújjon be!
- Nem jött a polgármester. Ez így nagyon ciki! Most mi legyen?
- Majd máskor jön. Nyugodjon meg, ide fog érni egyszer!
- De az ajándékok...
- Hagyja már azokat az ajándékokat!
- De a gyerekek...
- Kit érdekelnek a gyerekek! Tudja mit, van egy ötletem. Kibontjuk a csomagokat és kiosztjuk az ajándékokat szilveszteri meglepetésként
- Rendben főnök, de akkor mit ad át a polgármester? - aggodalmaskodott az egyetlen férfialkalmazott.
- Neki teljesen mindegy. Addig majd visszacsomagoljuk a játékokat. A kutya sem fogja észrevenni! - felelte a minden hájjal képletesen és szó szerint is megkent vezetőnő.
Úgy is lett. A gyerekek örültek a váratlan szilveszteri meglepetéseknek és amikor a polgármester február másodikán megérkezett, hogy átadja a karácsonyi ajándékokat, addigra a dolgozók gondosan visszacsomagolták azokat, már amelyekben még nem tettek kárt lelkes játszadozásaik közben a kis rosszcsontok.
A polgármester népes küldöttséggel érkezett az óvodába egy szürke, ködös délelőttön. Miután elégedett arccal megtekintette a pályázati pénzből nemrég felújított intézményt és elfogyasztotta az ő és küldöttsége számára elkészített gusztusos tízórait, elérkezett a várva várt  ajándékátadó ünnepélyes ceremóniájának ideje. Az óvoda kis lakói párás szemekkel fogadták jótevőjüket. Az óvónők nem kis munkájába került, míg az átadóra úgy, ahogy megvigasztalták a kis lurkókat, akik igencsak elkeseredtek attól, hogy ha ideiglenesen is, de elvették a játékaikat. Azt is nehezen sikerült nekik elmagyarázni, hogy vissza fogják kapni azokat.
A polgármester nem jött zavarba a fagyosnak mondható hangulattól, hiszen tudta, hogy rövidesen öröm költözik majd a szívekbe és mosoly az elkámpicsorodott, megilletődött arcocskákra. Megköszörülte a torkát és belekezdett ünnepi beszédébe:
- A Jézuska nevében is szeretettel köszöntelek benneteket, ha kicsit késve is, de ideértem hozzátok, de hát jobb későn, mint soha. Utólag is boldog Karácsonyt kívánok nektek! Most talán még jobban örültök az ajándékoknak, mert megtapasztalhatjátok, hogy időnként a hétköznapok is ünnepekké válhatnak. Jó kapni, de a legjobb adni! Nekem most nagyon jó, mert adok, tehát feltehetően boldogabb vagyok, mint ti, akik csak kaptok. De higgyétek el, én kapok a legtöbbet azzal, hogy láthatom majd csillogó szemetekben a boldogságot, melyet azok az ajándékok okoznak a későbbiekben, amiket én adhatok át nektek.
Kibontva az egyik csomagot, amit egyébként a polgármester rendkívüli keretéből vásároltam nektek egy nagy kerek valamire bukkantam. Egy nagy kerek tárgyra, ami tulajdonképpen a mindenséget, az univerzumot, a földet, mint gömböt, a glóbuszt szimbolizálja. És most nem azokra a konzervekre gondolok, melyeket a hátrányos helyzetű szülőknek osztottunk szét fél évvel ezelőtt. Ez a kerek valami nem más, mint egy labda. Nem is akármilyen labda! Nem egyszerű labda ez, amelyik egyszínű és csak gurul koordinálatlanul. Ez egy kétszínű, pöttyös labda, amelyik nem csak gurul, hanem, mivel gumiból van, még pattog is. Ez a labda, amit most a kezemben tartok, több mint labda. Ez egy példaértékű összefogás, a konszenzus, a segítőkészség jelképe. Segíteni másokon, adni nekik, mint most, játszani velük, ez a mi feladatunk! És ez nem kevés, mi több, sok! A politikus is ember, sőt azokon belül is csak kisember, hiszen a szó eredeti jelentése, szolga. A pártom és én ezt komolyan vesszük, veszem. Szolgálok és védek, mert ez a kötelességem! És adni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy lehet, ahogyan a költő is mondja.
Hát pattogjon, pörögjön, forogjon ez a pettyes! Drága gyerekek, rúgjátok csak ezt a labdát és ne sírjatok! Örüljetek egymásnak, a játéknak, az ajándékoknak, mert ez a labda olyan, mint a világ, kerek, mert az élet szép. Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít! És ne feledjétek, most kaptatok, de egyszer majd nektek is adnotok kell. Mert nem lehet mindig csak kapni! Senki nem várhatja azt, hogy adás nélkül, csak úgy magától gurul oda neki élete pöttyös labdája. Ha jól viselkedik és sokat ad, akkor viszont egyszer biztosan megkapja a jól megérdemelt jutalmát.
Bizalmat szavaztam nektek, mert megérdemeltétek. Csodálatos dolog, hogy itt lehettem veletek, használjátok egészséggel a labdát és a többi szép ajándékot. És mondjátok el a szüleiteknek, hogy ki látogatott meg benneteket az oviban és mi mindent hozott nektek!
- Bácsi, add vissza a labdámat! - kiáltotta el magát egy kreol bőrű kisfiú, majd egy szőke, négy év körüli kislány éktelen zokogásban tört ki. A polgármester próbálta oldani a feszültséget.
- Miért sírsz, te kis hajas baba? - tette fel kedélyeskedő kérdését a polgármester.
- Mert elvették a játékomat! - válaszolta elcsukló hangon, a fájdalmasan síró kislány. 

Hozzászólások

Hozzászólok

« Vissza az előző oldalra!