Elérhetőségek

Kelemen Zoltán

9700 Szombathely,

E-mail küldése

Globalizáció (novella)

2014. szeptember 17., 18:26

Globalizáció

 

Oleg Szűcs, az ukrán vendégmunkás már alig állt a lábán a fáradtságtól. Csaknem tizennégy órája pucolta a szakadt kínai büfé összes felhalmozódott mocskát. Három hónapja tartózkodott Magyarországon a beregszászi történelem tanár. Azért jött hazánkba, hogy stabilizálja családja anyagi helyzetét. Li Vej gyorsétterme fantasztikus lehetőség volt a magyar apa és ukrán anya gyermekeként világra jött férfinak. Feketén dolgozott a kínai vállalkozónál, de kitűnő feltételek mellett. Oleg jó esetben megkereste a havi hetvenezer forintot is, kéthetente kapott egy szabadnapot, s a derék ázsiai büfés még egy négy négyzetméteres kis szobát is biztosított számára (díjmentesen!).

Szerda este volt, nem sokkal záróra előtt. A fantáziátlanul berendezett helyiségben már csak két asztalnál ült vendég. Egy félalkoholista álértelmiségi, ki éppen elaludni készült egy tál mazsolás rizs fölött, s egy fekete bőrű afrikai egyetemista, aki édes-savanyú kacsáját habzsolta nagy átéléssel. Szűcs ólmos mozdulatokkal takarított le egy tálcákkal, tányérokkal, poharakkal, evőeszközökkel és ételmaradékokkal telített asztalt, amikor megtörtént a baj. Egy rossz mozdulat folyományaként a kőpadlón landolt egy tányér, ami az atomjaira törött szét. A derék vendégmunkásnak még arra sem volt ideje, hogy lehajoljon korrigálni a “szörnyű tragédiát”, máris megjelent az addig a pult mögötti irodahelyiségben tevékenykedő üzlettulajdonos. Li Vej pillanatokon belül felmérte a “katasztrófa” súlyosságát. Ezzel kapcsolatos véleményét nem is kívánta véka alá rejteni, s úgy kezdett el üvölteni, mint egy szilveszteri malac kivérzése előtt:

– Ti nem tudjatok, mi az dolgozni, mi az tiszteseg. Elszarni mas vagyon, aztan lesni haszon az igen, dolgozni azt nem. Nem azert fizetni, hogy tonkretenni mindent. Ha bena vagy, menni kezeles vissza, ahonnan jonni, ott rongalni. Meg egy ilyen, es kibaszni teged, mint macskat szarni.

Li Vej mondandója végeztével, viharos lendülettel visszament irodájába. Oleg megszégyenülten, leszegett fejjel készült összeszedni a tányérdarabokat, amikor az eseményeket addig méla nyugalommal figyelő fekete diák megszólalt:

– Hagyd a fenebe, ez egy barom! Huje ferde szemu, ki kellene irtani oket mind!

Az addig szunyokáló félrészeg is felébredt az utolsó mondatra, s reflexszerűen elkiáltotta magát:

– Ki kellene irtani őket mind!

“Micsoda elégtétel!” – gondolta magában Oleg, s keserű mosollyal nézte a lába előtt heverő porcelántörmeléket.

 



Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki!


Hozzászólok


* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!











« Vissza az előző oldalra!
Kelemen Zoltán - Magyar