Elérhetőségek

Kelemen Zoltán

9700 Szombathely,

E-mail:
sanzoli@freemail.hu

Kis gazda és Nagy gazda (elbeszélés)

2014. október 04., 00:03

                                                              KIS GAZDA ÉS NAGY GAZDA

 

Kis gazda nagygazda volt, a szomszédja Nagy gazda pedig kisgazda.

Kis gazda érzelmesen nemzeti beállítottságú, jó keresztény magyar ember volt. Rendszeresen járt a templomba, a házát pirosra, az istállóját fehérre, a kerítését zöldre festette, tekintve, hogy csak ebben a  három színben volt leárazott festék  a város, csíkos, szavannalakó állatáról elnevezett szaküzletében.

Kis gazda gyűlölte a kommunistákat amiért annak idején kisajátították a falu kulákjainak földjeit és állatait, amiért a TSZ-be terelték a magánvagyont. Oda, ahol ő aztán később főkönyvelő lett.

Kis gazda szülei nem voltak kulákok. Az apja csendőr, majd a háború után körzeti megbízott, az anyja pedig postás volt, nem tartottak fenn nagy gazdaságot. A kicsi Kis gazda mégis empatikusan figyelte a nagy gazdaságot fenntartókkal szemben történő méltánytalanságot.

Az irodista Kis gazda, csak a rendszerváltás után lett nagygazda, a kommunisták által államosított földek és TSZ vagyontárgyak privatizációját követően. Mert másokkal ellentétben évtizedekig csak kuporgatott, fogához verve a garast a reményteli, szép jövőre tartogatta aprópénzecskéjét. Ellentétben a falubeliek nagy részével, akik a kocsmába hordták a TSZ-ben és a kavicsbányában megkeresett fizetésüket.

Kis gazda már az elátkozott időkben is jó kapcsolatot ápolt az egyházzal, olyannyira, hogy a község plébánosát ő szervezte be ügynöknek. Tette ezt kizárólag azért, hogy a település lelki élete zavartalanul, akadálytalanul működhessen.

Kis gazda a nyugatot is gyűlölte. 1990  előtt azért mert rothadt, manapság pedig Trianon gazsága miatt. Miután fényesre polírozta az állami támogatásból megvásárolt John Deere traktorját, minden reggel nagyot sóhajtott, majd vigyázó szemét keletre vetette és elképzelte, hogy milyen szép és nagy ország lehetne a miénk, hogy mennyi földet vehetett volna az elcsatolt területeken is a privatizáció idején, ha azok nem lettek volna elcsatolva. Ilyenkor mindig összeszorult a szíve.

Kis gazda legjobban a multikat gyűlölte. Elsősorban azért, mert nem tőle vette át a város hipermarketje a tejet, a zöldséget, meg a gyümölcsöt, hanem a szomszédtól, a kisgazda Nagy gazdától. Ezt olyannyira méltánytalannak tartotta, hogy mikor függetlenként polgármester lett, megvásárolta a falu egykori Áfész üzletét, ahol a saját terményeire, termékeire alapozva, bio boltot nyitott. Természetesen, mivel kizárólag hazai, egészséges és biotermékeket árult és forgalmazott, mindenért háromszor annyit kért, mint kértek a város bármelyik élelmiszerüzletében. Mivel a vasúti szárnyvonal megszűntetése óta vonatok nem jártak arra, naponta csak három menetrendszerű busz közlekedett a városba, autója pedig Kis gazdán kívül csak egy idetelepült német nyugdíjasnak, a kocsmárosnak és az orvosnak volt, ez így is mindenkinek megérte. Különösképpen Kis gazdának.

Kis gazda életének egyik legboldogabb napja az volt, amikor a szomszédjának, a kisgazda Nagy gazdának megdöglött az egyetlen még élő tehene. Úgy érezte, hogy most érkezett el igazán az ő ideje, mivel most már csak neki maradt tehene az egész faluban, így elmondhatta magáról, immár végérvényesen ő itt a legnagyobb gazda. Ez így is volt, hiszen rajta és Nagy gazdán kívül, már csak  segélyeken  tengődő munkanélküliek és idős, beteg kisnyugdíjasok éltek a faluban. Még ez is az ő malmára hajtotta a vizet, hiszen olcsó munkaerőt tudott napszámban alkalmazni a földjein. Sőt, mivel polgármester  volt, még azt a kevéske fizetést sem a saját zsebéből kellett nekik kifizetni, hanem az önkormányzat, közmunkások foglalkoztatása céljából kiírt pályázaton elnyert összegéből.

Kis gazda nagylelkű mecénása lett szülőfalujának. Támogatta a hitéletet havi öt liter borral, a régi, elavult harang helyett egy modern, távirányítóval működtethető dudát építtetett a templomtoronyba, melyet egy karambolos, de még viszonylag új kombájnból szereltett ki. Így tette híressé szűkebb hazáját, hiszen az országban ez lett az egyetlen település, ahol harangozás helyett dudáltak. Ismét életet lehelt a művelődési házba, ahol heti háromszor amerikai bálás turkálót szervezett. Ő hozatta a használt ruhákat a városból. Elindította a terhes tornát, amire csak azért nem volt túl sok jelentkező, mert a környéken már legalább húsz éve nem született gyerek. Újrahasznosította az elhanyagolt sportpályát, a futballkapukból székely kapukat csináltatott, ezzel létrehozta a falu Trianon emlékparkját. A falunapok is nagyon sikeresek voltak. Megszervezte a hamisgulyásfőző versenyt, hiszen a lakosság a rendszerváltás óta nem nagyon találkozott hússal, krumpli és zöldség viszont volt dögivel.

Egyszóval, fejlődött a falu, dübörgött Kis gazda nagygazdasága, nagy gazdagsága. Így ment ez egészen addig, amíg az egyik önkormányzati választásokkor a mindig független Kis gazdának kihívója akadt, méghozzá a kisgazda Nagy gazda személyében, aki egy igazán nemzeti érzelmű párt színeiben szállt harcba a polgármesteri műbársonyszékért. A mindig győztes Kis gazdát ezúttal elhagyta a szerencséje, hiszen ha minimális különbséggel is, de elbukta a választást Nagy gazdával szemben, így meg kellett hajtania fejét a gyűlölt szomszéd előtt. A főhajtás gesztusa csúnya tömegverekedésbe torkollott.

Kis gazda portáját és üzletét a választást követő harmadik héten egyenruhások és hatósági emberek szállták meg. Kis gazda együttműködő magatartást tanúsított, önként ült be egy nagy, furcsa színű autóba.

A szűk helyiségben eltöltött első éjszakán nem jött álom a szemére.

- Ez a hála? Ennyit ér egy élet küzdelme? Széllel szemben!  Mit tudjátok ti, mi az függetlennek lenni? Mit tudjátok ti, mi a demokrácia, mi a szabadság? – füstölgött magában.

Kis gazdát aznap nem simogatták gyengéden a nemzeti érzelmek.

                                                                                                                                     

 




Hozzászólások

ughatselfpa@mailcos.site 2024. április 10., 04:27
[url=https://samoylovaoxana.ru/kak-spasti-cheloveka-esli-ego-ykysila-iadovitaia-zmeia/]Как спасти человека, если его укусила ядовитая змея[/url] или [url=https://samoylovaoxana.ru/otdyh-v-tyrcii-na-maiskie-prazdniki-v-club-med-palmiye/]Отдых в Турции на майские праздники в Club Med Palmiye[/url]

[url=https://samoylovaoxana.ru/pyteshestvie-po-rossii-na-avtomobile/]Путешествие по России на автомобиле[/url]

https://samoylovaoxana.ru/tyristicheskoe-agentstvo-v-odincovo/

Ещё можно узнать: [url=http://yourdesires.ru/it/1248-kak-vvesti-znak-evro-s-klaviatury.html]евро символ валюты[/url]

Путешествия с рюкзаком
npdhrtqbf@hoopsor.online2024. április 08., 19:04
ivermectin cream buy online ivermectin without a doctor prescription apple flavored ivermectin
ivermectin for sale for dogs https://stromectolt.com/ - ivermectin without a doctor prescription
traddero@mail3go.online 2024. április 08., 16:53
Интересно: [url=https://moscowsigns.ru]размещения вывески на здании[/url] или [url=https://moscowsigns.ru]пилон изготовление[/url]

Может быть полезным: https://moscowsigns.ru или [url=https://moscowsigns.ru]разрешение на размещение вывески[/url]

Ещё можно узнать:
[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/geoglify/]геоглифы[/url]
или
[url=http://yourdesires.ru/beauty-and-health/lifestyle/169-srochnye-analizy-ili-ponyatie-cito.html]цито что это такое в медицине[/url]
windmchenrorstu@mailcos.site 2024. április 07., 19:28
[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/chto-posmotret-v-tailande/]что посмотреть в Таиланде[/url] или [url=https://samoylovaoxana.ru/tag/ekskursii-po-stalinskim-vysotkam/]экскурсии по сталинским высоткам[/url]

[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/ozdorovitelnye-tury/]оздоровительные туры[/url]

https://samoylovaoxana.ru/afrikanskaia-koroleva/

Ещё можно узнать: [url=http://yourdesires.ru/psychology/intimate-relation/68-kak-vozbudit-muzhchinu-po-telefonu.html]как возбудить мужа по телефону[/url]

Музеи и галереи
laragastflav@mailcos.site 2024. április 07., 11:20
[url=https://samoylovaoxana.ru/preimyshestva-avtorskih-tyrov-i-ekskyrsii/]Преимущества авторских туров и экскурсий[/url] или [url=https://samoylovaoxana.ru/tag/logojsk/]Логойск[/url]

[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/czeny-na-arendu-teplohodov-v-kieve/]цены на аренду теплоходов в Киеве[/url]

https://samoylovaoxana.ru/tag/leto/

Ещё можно узнать: [url=http://yourdesires.ru/useful-advice/1233-zachem-nuzhen-animator-na-detskom-prazdnike.html]что делают аниматоры на день рождения[/url]

Ночная жизнь
82566870@seo-ul.store2024. április 05., 23:07
Наша группа профессиональных мастеров готова предлагать вам перспективные технологии, которые не только снабдят надежную охрану от заморозков, но и подарят вашему дому модный вид.
Мы трудимся с последовательными материалами, ассигнуруя долгий время использования и великолепные результаты. Изолирование наружных поверхностей – это не только экономия энергии на обогреве, но и ухаживание о окружающей природе. Спасательные инновации, какие мы внедряем, способствуют не только зданию, но и сохранению природной среды.
Самое первоочередное: [url=https://ppu-prof.ru/]Стоимость утепления стен снаружи[/url] у нас стартует всего от 1250 рублей за квадратный метр! Это доступное решение, которое изменит ваш дом в настоящий душевный район с небольшими затратами.
Наши труды – это не только изоляция, это формирование пространства, в где каждый элемент символизирует ваш уникальный моду. Мы примем во внимание все твои требования, чтобы воплотить ваш дом еще еще более удобным и привлекательным.
Подробнее на [url=https://ppu-prof.ru/]http://ppu-prof.ru[/url]
Не откладывайте дела о своем доме на потом! Обращайтесь к квалифицированным работникам, и мы сделаем ваш корпус не только комфортнее, но и стильным. Заинтересовались? Подробнее о наших предложениях вы можете узнать на веб-ресурсе. Добро пожаловать в пределы комфорта и качественного исполнения.
41278237@seo-ul.store2024. április 05., 21:06
Наша группа опытных специалистов проштудирована предъявить вам современные приемы, которые не только подарят надежную оборону от холодных воздействий, но и дарят вашему домашнему пространству изысканный вид.
Мы занимаемся с новейшими материалами, заверяя долгий период эксплуатации и замечательные результирующие показатели. Изолирование наружных поверхностей – это не только сокращение расходов на отоплении, но и забота о экологии. Экологичные разработки, какие мы применяем, способствуют не только вашему, но и поддержанию природных ресурсов.
Самое центральное: [url=https://ppu-prof.ru/]Ремонт и утепление фасада дома[/url] у нас начинается всего от 1250 рублей за квадратный метр! Это бюджетное решение, которое сделает ваш домик в подлинный уютный район с минимальными тратами.
Наши работы – это не исключительно утепление, это постройка пространства, в где каждый деталь отражает ваш индивидуальный манеру. Мы берем во внимание все ваши потребности, чтобы осуществить ваш дом еще дополнительно дружелюбным и привлекательным.
Подробнее на [url=https://ppu-prof.ru/]https://www.ppu-prof.ru/[/url]
Не откладывайте занятия о своем доме на потом! Обращайтесь к специалистам, и мы сделаем ваш обиталище не только более теплым, но и по последней моде. Заинтересовались? Подробнее о наших делах вы можете узнать на официальном сайте. Добро пожаловать в обитель уюта и качественной работы.
ewprechyd@mailcos.site 2024. április 05., 02:06
[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/stati-pro-afriku/]статьи про Африку[/url] или [url=https://samoylovaoxana.ru/tag/turizm-v-italii/]туризм в Италии[/url]

[url=https://samoylovaoxana.ru/lyjnyi-kyrort-na-sklonah-shahdaga-v-azerbaidjane/]Лыжный курорт на склонах Шахдага в Азербайджане[/url]

https://samoylovaoxana.ru/tag/tury-na-kamchatku/

Ещё можно узнать: [url=http://yourdesires.ru/it/windows/940-kak-uznat-seriynyy-nomer-noutbuka.html]где серийный номер на ноутбуке asus[/url]

Праздничные туры
29977138@seo-ul.store2024. április 03., 00:23
Наша группа профессиональных исполнителей готова предоставить вам инновационные средства, которые не только ассигнуруют прочную безопасность от мороза, но и подарят вашему собственности стильный вид.
Мы работаем с современными строительными материалами, утверждая прочный срок использования и отличные итоги. Утепление фронтонов – это не только экономия на отоплении, но и забота о природной среде. Энергоэффективные технические средства, которые мы производим, способствуют не только вашему, но и сохранению природы.
Самое важное: [url=https://ppu-prof.ru/]Утепление коттеджа снаружи цена[/url] у нас открывается всего от 1250 рублей за метр квадратный! Это бюджетное решение, которое превратит ваш дом в реальный теплый угол с минимальными издержками.
Наши проекты – это не единственно изолирование, это создание площади, в где каждый компонент символизирует ваш особенный модель. Мы учтем все ваши пожелания, чтобы сделать ваш дом еще более комфортным и привлекательным.
Подробнее на [url=https://ppu-prof.ru/]www.ppu-prof.ru[/url]
Не откладывайте заботу о своем помещении на потом! Обращайтесь к экспертам, и мы сделаем ваш обиталище не только более теплым, но и изысканнее. Заинтересовались? Подробнее о наших делах вы можете узнать на нашем сайте. Добро пожаловать в мир комфорта и стандартов.
cancer@omeprazole.website2024. március 23., 16:54
больничный купить задним числом официальный Москва цены http://www.ealing.gov.uk/coronavirus больничный задним числом в Москве больничный купить задним числом официально Москва цена больничный купить задним числом официально в Москве цена http://medach.pro/post/847
cataccons@mail3go.ru 2024. március 21., 10:41
Интересно: Кабели для телефонов оптом или Аксессуары для Apple Watch Baseus оптом

Может быть полезным: Чехлы для AirPods оптом

Ещё можно узнать:
[url=https://samoylovaoxana.ru/zateriannyi-mir-na-plato-roraima/]Затерянный мир на плато Рорайма[/url]
или
[url=http://yourdesires.ru/it/1248-kak-vvesti-znak-evro-s-klaviatury.html]значок евро на клавиатуре ноутбука[/url]
76995396@seo-ul.store2024. március 11., 11:54
Наша команда профессиональных мастеров находится в готовности предлагать вам актуальные методы, которые не только подарят надежную покров от прохлады, но и подарят вашему домашнему пространству оригинальный вид.
Мы занимаемся с современными веществами, сертифицируя долгий срок службы работы и замечательные результирующие показатели. Утепление внешней обшивки – это не только экономия энергии на прогреве, но и забота о природной среде. Экономичные разработки, какие мы претворяем в жизнь, способствуют не только вашему, но и сохранению природы.
Самое главное: [url=https://ppu-prof.ru/]Расценки утепления стен фасада[/url] у нас открывается всего от 1250 рублей за кв. м.! Это доступное решение, которое превратит ваш жилище в настоящий комфортный уголок с минимальными издержками.
Наши примеры – это не лишь теплоизоляция, это разработка пространства, в где каждый деталь показывает ваш индивидуальный манеру. Мы берем во внимание все ваши требования, чтобы осуществить ваш дом еще еще больше теплым и привлекательным.
Подробнее на [url=https://ppu-prof.ru/]https://www.ppu-prof.ru/[/url]
Не откладывайте занятия о своем помещении на потом! Обращайтесь к профессионалам, и мы сделаем ваш жилище не только тепличным, но и изысканнее. Заинтересовались? Подробнее о наших делах вы можете узнать на веб-сайте. Добро пожаловать в пространство уюта и высоких стандартов.
hironcyse@mailcos.site 2024. március 10., 08:03
[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/viza-v-yaponiyu/]виза в Японию[/url] или [url=https://samoylovaoxana.ru/tag/mahmutlar/]Махмутлар[/url]

[url=https://samoylovaoxana.ru/5-prichin-chtoby-poehat-v-krym/]5 причин, чтобы поехать в Крым[/url]

https://samoylovaoxana.ru/tag/pogoda-v-bolgarii/

Ещё можно узнать: [url=http://yourdesires.ru/it/1248-kak-vvesti-znak-evro-s-klaviatury.html]знак евро на клавиатуре как набрать macbook[/url]

Круизы
78073363@seo-ul.store2024. március 06., 10:33
Наша команда квалифицированных мастеров завершена предоставлять вам инновационные технологии, которые не только гарантируют надежную защиту от заморозков, но и преподнесут вашему коттеджу изысканный вид.
Мы работаем с современными составами, утверждая продолжительный срок работы и выдающиеся результирующие показатели. Изоляция облицовки – это не только экономия ресурсов на отоплении, но и заботливость о окружающей среде. Энергоспасающие инновации, какие мы претворяем в жизнь, способствуют не только своему, но и сохранению экосистемы.
Самое основное: [url=https://ppu-prof.ru/]Ремонт и утепление фасада дома[/url] у нас составляет всего от 1250 рублей за квадратный метр! Это доступное решение, которое превратит ваш дом в настоящий тепловой корнер с минимальными затратами.
Наши пособия – это не только теплоизоляция, это формирование помещения, в где каждый элемент показывает ваш свой стиль. Мы учтем все ваши потребности, чтобы сделать ваш дом еще еще более теплым и привлекательным.
Подробнее на [url=https://ppu-prof.ru/]интернет-ресурсе[/url]
Не откладывайте дела о своем квартире на потом! Обращайтесь к профессионалам, и мы сделаем ваш жилище не только тепличным, но и по последней моде. Заинтересовались? Подробнее о наших проектах вы можете узнать на веб-ресурсе. Добро пожаловать в сферу уюта и качества.
malowealra@mailcos.site 2024. február 27., 11:54
[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/dominikana/]Доминикана[/url] или [url=https://samoylovaoxana.ru/otdyh-v-horvatii-lubimye-mesta/]Отдых в Хорватии. Любимые места[/url]

[url=https://samoylovaoxana.ru/regionam-razreshili-vzimat-kyrortnyi-sbor-s-rossiian-do-100-ryb-v-sytki/]Регионам разрешили взимать курортный сбор с россиян: до 100 руб в сутки[/url]

https://samoylovaoxana.ru/tag/nedvizhimost-tailanda/

Ещё можно узнать: [url=http://yourdesires.ru/useful-advice/1233-zachem-nuzhen-animator-na-detskom-prazdnike.html]нужны аниматоры[/url]

Музеи и галереи
i.unski.y.g.i.pe.rt.on.ik.@gmail.com2024. február 26., 23:01
teens over

https://aromarti-cafe.ru/proxy.php?link=https://tubesweet.com/
https://textorg-shop.ru/bitrix/redirect.php?event1=click_to_call&event2=&event3=&goto=https://tubesweet.com/
http://ethnopetersburg.ru/bitrix/redirect.php?event1=&event2=&event3=&goto=https://tubesweet.com/
https://sozmir.ru:443/bitrix/redirect.php?goto=https://tubesweet.com/
rwkevkkdwOr@bobbor.store2024. február 24., 17:36
Сериал про космос - [url=https://sg-video.ru/]смотреть звездные врата[/url]
zam.o.kp.e.t.r.ov.s.k.y.2.0.23@gmail.com 2024. február 14., 17:21
Delete it,please! [url=https://rekonstrukce-domy-na-klic.cz/].[/url]
runranews@mailcos.site 2024. február 12., 15:38
[url=https://ritualsm.ru/odezda.html]Одежда для умерших с эксклюзивным дизайном[/url] или [url=https://ritualsm.ru/ritual-agent.html]Срочные ритуальные услуги Москва[/url]

[url=https://ritualsm.ru/ritual-uslugi.html]Аренда траурного зала Москва[/url]

https://ritualsm.ru/anosinskoe-kladbise.html

Ещё можно узнать: [url=https://ritualsm.ru/groby-dla-zivotnyh.html]Гробы для домашних животных под ключ Москва[/url]

Бесплатное захоронение Анкудиновское кладбище
uncauta@mailcos.site 2024. február 10., 08:41
[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/poezdka-v-ssha/]поездка в США[/url] или [url=https://samoylovaoxana.ru/tag/ekskursii-v-kazani/]экскурсии в Казани[/url]

[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/ekskursii-po-dagestanu/]экскурсии по Дагестану[/url]

https://samoylovaoxana.ru/otdyh-v-prage-nesmotria-ni-na-chto/

Ещё можно узнать: [url=http://yourdesires.ru/useful-advice/517-ofisnye-kresla.html]для чего предназначено кресло[/url]

Путешествия
guimisho@mailcos.site 2024. február 05., 16:26
[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/kareliya-555/]Карелия 555[/url] или [url=https://samoylovaoxana.ru/tag/oteli-shri-lanki/]отели Шри-Ланки[/url]

[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/baggi/]багги[/url]

https://samoylovaoxana.ru/tag/kupit-mobilnyj-telefon/

Ещё можно узнать: [url=http://yourdesires.ru/it/windows/940-kak-uznat-seriynyy-nomer-noutbuka.html]где серийный номер на ноутбуке асус[/url]

Местные достопримечательности
franacdis@mailcos.site 2024. február 05., 02:28
[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/machu-pikchu/]Мачу-Пикчу[/url] или [url=https://samoylovaoxana.ru/tag/naczionalnye-parki/]Национальные парки[/url]

[url=https://samoylovaoxana.ru/tag/baku-kak-dobratsya-gde-ostanovitsya/]Баку как добраться где остановиться[/url]

https://samoylovaoxana.ru/tag/kuda-poehat-v-mae/

Ещё можно узнать: [url=http://yourdesires.ru/vse-obo-vsem/1381-kak-pojavilis-peschery.html]происхождение пещер[/url]

Специальные предложения для туристов
mphetusar@mailcos.site 2024. január 29., 21:42
[url=https://luxodezhda.ru/news/17-moskva-zhenskaja-odezhda-ot-msk-brands-stil-i-kachestvo-v-kazhdoj-detali.html]купить женскую одежду[/url] или [url=https://brand-wear.ru/2023/12/14/zhenskaya-odezhda-ot-msk-brands-stil-i-kachestvo-v-kazhdoy-detali/]купить женскую одежду[/url]

[url=https://brand-odejda.ru/internet-magazin-msk-brands-ru-muzhskie-rubashki-v-moskve-luchshie-tseny-i-kachestvo/]купить мужские рубашки[/url]

https://odezhdalux.ru/novosti/24-moskva-zhenskaja-odezhda-ot-msk-brands-stil-i-kachestvo-v-kazhdoj-detali.html

Ещё можно узнать: [url=http://yourdesires.ru/fashion-and-style/quality-of-life/1485-kak-zajti-v-kazino-faraon-v-obhod-blokirovok.html]casino faraon[/url]

купить брендовые мужские брюки
l.uk.i.n.ov.i.ch.20221.35.5@gmail.com 2024. január 20., 13:48
Приветствую Вас господа!
Нам будет приятно видеть у нас на вебресурсе https://vika-service.by/
https://www.kartridgam.net/member.php?u=241147
http://chimatamusic.net/db/viewtopic.php?p=2333101#2333101
http://forum.d-dub.com/member.php?850053-Victorfid

Для заправки лазерного принтера не нужно иметь специального образования и десятилетия опыта, но нужно иметь инструмент и понимание того, что ты делаешь. Самостоятельное вмешательство в работу техники допустимо, даже необходимо! Тем самым вы не оставите компаний вроде нашей без работы. Заправляем лазерные картриджи ведущих мировых производителей – hp, canon, samsung и другие. Работаем с моделями увеличенного объема. Заправляем картриджи с выездом в офис. Это позволяет сэкономить ваше время и не отвлекаться от основной работы.
Наша компания занимается свыше 10 лет ремонтом и обслуживанием оргтехники в городе Минске.
Всегда рады помочь Вам!С уважением,ТЕХНОСЕРВИC
««  «  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11  »  »»
12 oldal, 287 összesen, 1-24

Hozzászólok


* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!









« Vissza az előző oldalra!
Kelemen Zoltán - Magyar