Elérhetőségek

Kelemen Zoltán

9700 Szombathely,

E-mail:
sanzoli@freemail.hu

Kis gazda és Nagy gazda (elbeszélés)

2014. október 04., 00:03

                                                              KIS GAZDA ÉS NAGY GAZDA

 

Kis gazda nagygazda volt, a szomszédja Nagy gazda pedig kisgazda.

Kis gazda érzelmesen nemzeti beállítottságú, jó keresztény magyar ember volt. Rendszeresen járt a templomba, a házát pirosra, az istállóját fehérre, a kerítését zöldre festette, tekintve, hogy csak ebben a  három színben volt leárazott festék  a város, csíkos, szavannalakó állatáról elnevezett szaküzletében.

Kis gazda gyűlölte a kommunistákat amiért annak idején kisajátították a falu kulákjainak földjeit és állatait, amiért a TSZ-be terelték a magánvagyont. Oda, ahol ő aztán később főkönyvelő lett.

Kis gazda szülei nem voltak kulákok. Az apja csendőr, majd a háború után körzeti megbízott, az anyja pedig postás volt, nem tartottak fenn nagy gazdaságot. A kicsi Kis gazda mégis empatikusan figyelte a nagy gazdaságot fenntartókkal szemben történő méltánytalanságot.

Az irodista Kis gazda, csak a rendszerváltás után lett nagygazda, a kommunisták által államosított földek és TSZ vagyontárgyak privatizációját követően. Mert másokkal ellentétben évtizedekig csak kuporgatott, fogához verve a garast a reményteli, szép jövőre tartogatta aprópénzecskéjét. Ellentétben a falubeliek nagy részével, akik a kocsmába hordták a TSZ-ben és a kavicsbányában megkeresett fizetésüket.

Kis gazda már az elátkozott időkben is jó kapcsolatot ápolt az egyházzal, olyannyira, hogy a község plébánosát ő szervezte be ügynöknek. Tette ezt kizárólag azért, hogy a település lelki élete zavartalanul, akadálytalanul működhessen.

Kis gazda a nyugatot is gyűlölte. 1990  előtt azért mert rothadt, manapság pedig Trianon gazsága miatt. Miután fényesre polírozta az állami támogatásból megvásárolt John Deere traktorját, minden reggel nagyot sóhajtott, majd vigyázó szemét keletre vetette és elképzelte, hogy milyen szép és nagy ország lehetne a miénk, hogy mennyi földet vehetett volna az elcsatolt területeken is a privatizáció idején, ha azok nem lettek volna elcsatolva. Ilyenkor mindig összeszorult a szíve.

Kis gazda legjobban a multikat gyűlölte. Elsősorban azért, mert nem tőle vette át a város hipermarketje a tejet, a zöldséget, meg a gyümölcsöt, hanem a szomszédtól, a kisgazda Nagy gazdától. Ezt olyannyira méltánytalannak tartotta, hogy mikor függetlenként polgármester lett, megvásárolta a falu egykori Áfész üzletét, ahol a saját terményeire, termékeire alapozva, bio boltot nyitott. Természetesen, mivel kizárólag hazai, egészséges és biotermékeket árult és forgalmazott, mindenért háromszor annyit kért, mint kértek a város bármelyik élelmiszerüzletében. Mivel a vasúti szárnyvonal megszűntetése óta vonatok nem jártak arra, naponta csak három menetrendszerű busz közlekedett a városba, autója pedig Kis gazdán kívül csak egy idetelepült német nyugdíjasnak, a kocsmárosnak és az orvosnak volt, ez így is mindenkinek megérte. Különösképpen Kis gazdának.

Kis gazda életének egyik legboldogabb napja az volt, amikor a szomszédjának, a kisgazda Nagy gazdának megdöglött az egyetlen még élő tehene. Úgy érezte, hogy most érkezett el igazán az ő ideje, mivel most már csak neki maradt tehene az egész faluban, így elmondhatta magáról, immár végérvényesen ő itt a legnagyobb gazda. Ez így is volt, hiszen rajta és Nagy gazdán kívül, már csak  segélyeken  tengődő munkanélküliek és idős, beteg kisnyugdíjasok éltek a faluban. Még ez is az ő malmára hajtotta a vizet, hiszen olcsó munkaerőt tudott napszámban alkalmazni a földjein. Sőt, mivel polgármester  volt, még azt a kevéske fizetést sem a saját zsebéből kellett nekik kifizetni, hanem az önkormányzat, közmunkások foglalkoztatása céljából kiírt pályázaton elnyert összegéből.

Kis gazda nagylelkű mecénása lett szülőfalujának. Támogatta a hitéletet havi öt liter borral, a régi, elavult harang helyett egy modern, távirányítóval működtethető dudát építtetett a templomtoronyba, melyet egy karambolos, de még viszonylag új kombájnból szereltett ki. Így tette híressé szűkebb hazáját, hiszen az országban ez lett az egyetlen település, ahol harangozás helyett dudáltak. Ismét életet lehelt a művelődési házba, ahol heti háromszor amerikai bálás turkálót szervezett. Ő hozatta a használt ruhákat a városból. Elindította a terhes tornát, amire csak azért nem volt túl sok jelentkező, mert a környéken már legalább húsz éve nem született gyerek. Újrahasznosította az elhanyagolt sportpályát, a futballkapukból székely kapukat csináltatott, ezzel létrehozta a falu Trianon emlékparkját. A falunapok is nagyon sikeresek voltak. Megszervezte a hamisgulyásfőző versenyt, hiszen a lakosság a rendszerváltás óta nem nagyon találkozott hússal, krumpli és zöldség viszont volt dögivel.

Egyszóval, fejlődött a falu, dübörgött Kis gazda nagygazdasága, nagy gazdagsága. Így ment ez egészen addig, amíg az egyik önkormányzati választásokkor a mindig független Kis gazdának kihívója akadt, méghozzá a kisgazda Nagy gazda személyében, aki egy igazán nemzeti érzelmű párt színeiben szállt harcba a polgármesteri műbársonyszékért. A mindig győztes Kis gazdát ezúttal elhagyta a szerencséje, hiszen ha minimális különbséggel is, de elbukta a választást Nagy gazdával szemben, így meg kellett hajtania fejét a gyűlölt szomszéd előtt. A főhajtás gesztusa csúnya tömegverekedésbe torkollott.

Kis gazda portáját és üzletét a választást követő harmadik héten egyenruhások és hatósági emberek szállták meg. Kis gazda együttműködő magatartást tanúsított, önként ült be egy nagy, furcsa színű autóba.

A szűk helyiségben eltöltött első éjszakán nem jött álom a szemére.

- Ez a hála? Ennyit ér egy élet küzdelme? Széllel szemben!  Mit tudjátok ti, mi az függetlennek lenni? Mit tudjátok ti, mi a demokrácia, mi a szabadság? – füstölgött magában.

Kis gazdát aznap nem simogatták gyengéden a nemzeti érzelmek.

                                                                                                                                     

 




Hozzászólások

146@solatog.online2026. február 24., 20:27
https://www.are.na/planbet-casino-promo-code-130-150-spins/channels
145@solatog.online2026. február 24., 20:21
This category has become a hit in recent years. Aviator is the leader her https://www.google.com.ng/url?sa=t&url=https://mostbet-casino-kz.ru/
143@solatog.online2026. február 24., 09:56
https://muskaanhindi.org/1xbet-promo-code-free-bet-bonus-up-to-130/
142@solatog.online2026. február 23., 22:54
Save on HPN parking with Purchase Park 2 Fly Westchester County Airport Parking
141@solatog.online2026. február 23., 17:36
Mostbet as well as play slots, live casino games, and crash games https://mostbet-casino-kz.ru/
139@solatog.online2026. február 23., 09:30
https://daunemas8a.blogspot.com/2026/02/melbet-promo-code-india-max888-20000-inr.html
fqrvwvmwupa@pomoshch-yurista43.store2026. február 23., 04:15
услуги юриста

Правовая помощь — важная составляющая .

относительно вашей ситуации .

поиск решений проблем.

Советы экспертов .

При выборе услуги .

Пользуясь помощью юриста , будут учтены .

ваших юридических проблем .

избежать ошибок.
138@solatog.online2026. február 22., 20:39
https://www.growkudos.com/profile/sona_tima
Lenore2026. február 22., 20:00
Адмирал Икс — онлайн-казино
с узнаваемым стилем, где слоты, рулетка и лайв-игры собраны в одном лобби.
Если вам важно играть в знакомой среде без
лишних усложнений, переходите на Адмирал Икс игровые автоматы и начните с удобного для вас формата
игры.


Платформа Адмирал Икс показывает себя
как комплексное решение, поэтому промо-программы выстроены по понятной логике.
Все ключевые операции доступны в
отдельном меню, а служба помощи
работает без выходных.





Комбинация приветственных и регулярных поощрений


Соревновательные форматы с таблицами лидеров


Работа на десктопе и в мобильной версии



Выбор для игроков, которым важны репутация и предсказуемость сервиса
135@solatog.online2026. február 22., 13:22
https://timeoftheworld.date/wiki/Free_Bet_Promo_Code_1xBet_Nigeria_130_Sports_Bonus
133@solatog.online2026. február 21., 23:16
Постройте свой увлекательный мир развлекательных игр с Мелстрой Гейм – лучшие и современные игровые решения для всей вашей семьи с Mellstroy game https://melstroysgame.uno
a.hs.dfa.q.uwq.wrq.owir.@gmail.com2026. február 21., 23:02
жесткий секс
132@solatog.online2026. február 21., 20:13
https://photo.angus.org/guestbook.html
131@solatog.online2026. február 21., 13:22
Долгие годы мы производим мы находимся на рынке онлайн казино, Азино 777 зарекомендовал себя с положительной стороны https://t.me/azino_777_official
Meagan2026. február 21., 09:08
Admiral X — площадка, где стиль сочетается с азартом, и каждое вращение приближает к цели.
Старт прост и быстрый — Admiral X
casino официальный сайт — и можно сразу переходить к делу.



В подборке — слоты, лайв-столы и настольные
хиты, а навигация интуитивна.
Правила без «звёздочек» — вы
играете спокойно и осознанно.







Щедрый старт и регулярный кэшбек


Еженедельные события с финалами


Поддержка 24/7 отвечает по делу



Ставки, сервис и скорость на
одном уровне
130@solatog.online2026. február 20., 18:49
https://juul-carson-2.blogbright.net/1xbet-free-spins-promo-code-2026-1x200gift-bonus-eu130
128@solatog.online2026. február 20., 13:46
Актуальный каталог аккредитованных строительных лабораторий России государственный реестр строительных лабораторий
udlofpjubkt@yurist-po-zhilishchnym-voprosam2.store2026. február 20., 05:10
Если вам необходим адвокат по жилищным вопросам, мы готовы предоставить квалифицированную помощь в решении любых жилищных споров.
Специалист в сфере жилищных дел оказывает консультационные услуги по различным вопросам жилья .
Он отлично ориентируется в правовых нюансах, связанных с жильем.

Основная задача такого юриста — обеспечить защиту прав собственников и арендаторов .
Юрист по жилищным вопросам консультирует по вопросам юридического оформления сделок .

Он умеет находить индивидуальные решения сложных онфликтов в сфере жилья.
Кроме того, он обеспечивает правовую защиту при выселении или смене собственника жилья .

Важной частью работы юриста является ознакомление клиентов с их правами и обязанностями .
Его опыт и знания позволяют успешно защищать интересы клиентов в сложных случаях .
122@solatog.online2026. február 19., 16:30
Play the largest selection of free online Friv 2016 games friv juegos gratis
119@solatog.online2026. február 19., 12:56
https://forum.programosy.pl/1xbet-registration-promo-code-1xrun200-bonus-130-vt356971.html
120@solatog.online2026. február 19., 12:54
https://anyflip.com/nmipw/ejrs
117@solatog.online2026. február 18., 18:31
Zagraj w Big Bass Bonanza Free jako Darmowy Slot demonstracyjny Darmowy Slot demonstracyjny
116@solatog.online2026. február 18., 16:06
https://justpaste.it/ixj5w
115@solatog.online2026. február 18., 14:57
https://sites.lafayette.edu/alleyj/2014/04/04/pechakucha/#comment-420327
««  «  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11  »  »»
34 oldal, 799 összesen, 1-24

Hozzászólok


* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!









« Vissza az előző oldalra!
Kelemen Zoltán - Magyar