Kis gazda és Nagy gazda (elbeszélés)
2014. október 04., 00:03KIS GAZDA ÉS NAGY GAZDA
Kis gazda nagygazda volt, a szomszédja Nagy gazda pedig kisgazda.
Kis gazda érzelmesen nemzeti beállítottságú, jó keresztény magyar ember volt. Rendszeresen járt a templomba, a házát pirosra, az istállóját fehérre, a kerítését zöldre festette, tekintve, hogy csak ebben a három színben volt leárazott festék a város, csíkos, szavannalakó állatáról elnevezett szaküzletében.
Kis gazda gyűlölte a kommunistákat amiért annak idején kisajátították a falu kulákjainak földjeit és állatait, amiért a TSZ-be terelték a magánvagyont. Oda, ahol ő aztán később főkönyvelő lett.
Kis gazda szülei nem voltak kulákok. Az apja csendőr, majd a háború után körzeti megbízott, az anyja pedig postás volt, nem tartottak fenn nagy gazdaságot. A kicsi Kis gazda mégis empatikusan figyelte a nagy gazdaságot fenntartókkal szemben történő méltánytalanságot.
Az irodista Kis gazda, csak a rendszerváltás után lett nagygazda, a kommunisták által államosított földek és TSZ vagyontárgyak privatizációját követően. Mert másokkal ellentétben évtizedekig csak kuporgatott, fogához verve a garast a reményteli, szép jövőre tartogatta aprópénzecskéjét. Ellentétben a falubeliek nagy részével, akik a kocsmába hordták a TSZ-ben és a kavicsbányában megkeresett fizetésüket.
Kis gazda már az elátkozott időkben is jó kapcsolatot ápolt az egyházzal, olyannyira, hogy a község plébánosát ő szervezte be ügynöknek. Tette ezt kizárólag azért, hogy a település lelki élete zavartalanul, akadálytalanul működhessen.
Kis gazda a nyugatot is gyűlölte. 1990 előtt azért mert rothadt, manapság pedig Trianon gazsága miatt. Miután fényesre polírozta az állami támogatásból megvásárolt John Deere traktorját, minden reggel nagyot sóhajtott, majd vigyázó szemét keletre vetette és elképzelte, hogy milyen szép és nagy ország lehetne a miénk, hogy mennyi földet vehetett volna az elcsatolt területeken is a privatizáció idején, ha azok nem lettek volna elcsatolva. Ilyenkor mindig összeszorult a szíve.
Kis gazda legjobban a multikat gyűlölte. Elsősorban azért, mert nem tőle vette át a város hipermarketje a tejet, a zöldséget, meg a gyümölcsöt, hanem a szomszédtól, a kisgazda Nagy gazdától. Ezt olyannyira méltánytalannak tartotta, hogy mikor függetlenként polgármester lett, megvásárolta a falu egykori Áfész üzletét, ahol a saját terményeire, termékeire alapozva, bio boltot nyitott. Természetesen, mivel kizárólag hazai, egészséges és biotermékeket árult és forgalmazott, mindenért háromszor annyit kért, mint kértek a város bármelyik élelmiszerüzletében. Mivel a vasúti szárnyvonal megszűntetése óta vonatok nem jártak arra, naponta csak három menetrendszerű busz közlekedett a városba, autója pedig Kis gazdán kívül csak egy idetelepült német nyugdíjasnak, a kocsmárosnak és az orvosnak volt, ez így is mindenkinek megérte. Különösképpen Kis gazdának.
Kis gazda életének egyik legboldogabb napja az volt, amikor a szomszédjának, a kisgazda Nagy gazdának megdöglött az egyetlen még élő tehene. Úgy érezte, hogy most érkezett el igazán az ő ideje, mivel most már csak neki maradt tehene az egész faluban, így elmondhatta magáról, immár végérvényesen ő itt a legnagyobb gazda. Ez így is volt, hiszen rajta és Nagy gazdán kívül, már csak segélyeken tengődő munkanélküliek és idős, beteg kisnyugdíjasok éltek a faluban. Még ez is az ő malmára hajtotta a vizet, hiszen olcsó munkaerőt tudott napszámban alkalmazni a földjein. Sőt, mivel polgármester volt, még azt a kevéske fizetést sem a saját zsebéből kellett nekik kifizetni, hanem az önkormányzat, közmunkások foglalkoztatása céljából kiírt pályázaton elnyert összegéből.
Kis gazda nagylelkű mecénása lett szülőfalujának. Támogatta a hitéletet havi öt liter borral, a régi, elavult harang helyett egy modern, távirányítóval működtethető dudát építtetett a templomtoronyba, melyet egy karambolos, de még viszonylag új kombájnból szereltett ki. Így tette híressé szűkebb hazáját, hiszen az országban ez lett az egyetlen település, ahol harangozás helyett dudáltak. Ismét életet lehelt a művelődési házba, ahol heti háromszor amerikai bálás turkálót szervezett. Ő hozatta a használt ruhákat a városból. Elindította a terhes tornát, amire csak azért nem volt túl sok jelentkező, mert a környéken már legalább húsz éve nem született gyerek. Újrahasznosította az elhanyagolt sportpályát, a futballkapukból székely kapukat csináltatott, ezzel létrehozta a falu Trianon emlékparkját. A falunapok is nagyon sikeresek voltak. Megszervezte a hamisgulyásfőző versenyt, hiszen a lakosság a rendszerváltás óta nem nagyon találkozott hússal, krumpli és zöldség viszont volt dögivel.
Egyszóval, fejlődött a falu, dübörgött Kis gazda nagygazdasága, nagy gazdagsága. Így ment ez egészen addig, amíg az egyik önkormányzati választásokkor a mindig független Kis gazdának kihívója akadt, méghozzá a kisgazda Nagy gazda személyében, aki egy igazán nemzeti érzelmű párt színeiben szállt harcba a polgármesteri műbársonyszékért. A mindig győztes Kis gazdát ezúttal elhagyta a szerencséje, hiszen ha minimális különbséggel is, de elbukta a választást Nagy gazdával szemben, így meg kellett hajtania fejét a gyűlölt szomszéd előtt. A főhajtás gesztusa csúnya tömegverekedésbe torkollott.
Kis gazda portáját és üzletét a választást követő harmadik héten egyenruhások és hatósági emberek szállták meg. Kis gazda együttműködő magatartást tanúsított, önként ült be egy nagy, furcsa színű autóba.
A szűk helyiségben eltöltött első éjszakán nem jött álom a szemére.
- Ez a hála? Ennyit ér egy élet küzdelme? Széllel szemben! Mit tudjátok ti, mi az függetlennek lenni? Mit tudjátok ti, mi a demokrácia, mi a szabadság? – füstölgött magában.
Kis gazdát aznap nem simogatták gyengéden a nemzeti érzelmek.
Hozzászólások
| 230@sunmun.online | 2025. december 29., 08:17 |
|---|---|
| https://www.nongkhaempolice.com/forum/topic/58595/free-1xbet-promo-code-2026:-1xfun777-%E2%80%93-%E2%82%AC130 | |
| 231@sunmun.online | 2025. december 29., 08:03 |
|---|---|
| https://www.egzotikshop.com/blog/classic-watches | |
| 229@sunmun.online | 2025. december 28., 23:26 |
|---|---|
| https://bbcovenant.guildlaunch.com/users/blog/6721951/?mode=view&gid=97523 | |
| 228@sunmun.online | 2025. december 28., 23:06 |
|---|---|
| https://pad.darmstadt.social/s/aFVWLIyGt | |
| 226@sunmun.online | 2025. december 28., 20:00 |
|---|---|
| https://falconblades.com/blog/best-beauty-products | |
| 223@sunmun.online | 2025. december 28., 16:02 |
|---|---|
| https://transfur.com/Users/codehyper2026 | |
| 222@sunmun.online | 2025. december 28., 15:23 |
|---|---|
| https://ipb.edu.tl/ipb-partisipa-iha-aprezentasaun-sistema-gab-cedu-ho-sigeb-hosi-dei-untl/ | |
| 221@sunmun.online | 2025. december 28., 13:17 |
|---|---|
| https://www.schoolpress.ru/news_schoolpress/forum/index.php?PAGE_NAME=profile_view&UID=225033 | |
| 218@sunmun.online | 2025. december 28., 10:39 |
|---|---|
| https://dominickexlo57786.bloginwi.com/72780921/code-promo-1xbet-tchad-2026-1xbig2026-bonus-vip | |
| 219@sunmun.online | 2025. december 28., 10:27 |
|---|---|
| https://forumtransportu.pl/forum/temat/25575 | |
| 215@sunmun.online | 2025. december 27., 22:02 |
|---|---|
| https://cdsonla.edu.vn/index.php/vi/component/k2/item/25-getting-to-know-your-professors?tmpl=component&print=1&start=48 | |
| 213@sunmun.online | 2025. december 27., 20:41 |
|---|---|
| code promo 1xbet pour pari gratuit | |
| 212@sunmun.online | 2025. december 27., 20:22 |
|---|---|
| 1xbet promo code cashback | |
| 209@sunmun.online | 2025. december 27., 16:25 |
|---|---|
| https://gov.trava.finance/user/bonuswin1 | |
| 204@sunmun.online | 2025. december 27., 09:34 |
|---|---|
| código promocional 1xbet españa | |
| 202@sunmun.online | 2025. december 26., 23:09 |
|---|---|
| code promo 1xbet bénin | |
| 199@sunmun.online | 2025. december 26., 20:21 |
|---|---|
| http://karemat.ru/forum/topic.php?forum=3&topic=706 | |
| ruscelvjhKa@konsultaciya-yurista-msk01.store | 2025. december 26., 18:24 |
|---|---|
| Для оформления доверенности на представление интересов физического лица необходимо внимательно изучить все нюансы и детали, связанные с этим процессом, включая выбор вида доверенности, которая может быть нотариальной или простой, и определение полномочий, которые будут предоставлены представителю. Доверенность на представление интересов является onemli документом, который позволяет одному лицу действовать от имени другого. Это означает, что лицо, получившее доверенность, может совершать различные юридические действия, такие как заключение контрактов, открытие банковских счетов и т.д. Доверенность может быть выдана как физическому, так и юридическому лицу. Доверенность должна быть оформлена в соответствии с действующим законодательством. Процесс получения доверенности включает в себя несколько шагов. Первый шаг - это определение цели доверенности и определение лиц, участвующих в этом процессе. Доверенность может быть генеральной или специальной. Генеральная доверенность дает право на широкий спектр действий, а специальная доверенность ограничивает действия конкретными полномочиями. ## Раздел 2: Виды доверенностей Существует несколько видов доверенностей, каждая из которых имеет свои особенности. Основные виды доверенностей - это генеральная и специальная доверенность. Генеральная доверенность позволяет совершать любые юридические действия от имени доверителя. Специальная доверенность, наоборот, ограничивает полномочия конкретными действиями, указанными в доверенности. Каждый вид доверенности имеет свои преимущества и недостатки. Генеральная доверенность удобна тем, что позволяет быстро и эффективно решать различные вопросы, не требуя дополнительных согласований. Однако, она также несет определенные риски, связанные с возможным злоупотреблением полномочиями. Специальная доверенность, хотя и ограничивает действия, обеспечивает большую безопасность и контроль над действиями доверенного лица. ## Раздел 3: Процесс оформления доверенности Для оформления доверенности необходимо пройти через несколько этапов. Первый шаг - это определение цели доверенности и составление списка полномочий, которые будут предоставлены доверенному лицу. Подписание доверенности - это важный шаг в процессе ее оформления. Доверенность должна быть подписана как доверителем, так и доверенным лицом. В определенных ситуациях может быть необходимым нотариальное заверение. Нотариальное удостоверение добавляет доверенности дополнительную юридическую силу и признает ее действительность. ## Раздел 4: Правила использования доверенности Использование доверенности регулируется определенным набором правил. Доверенное лицо должно действовать в интересах доверителя и использовать предоставленные полномочия только для целей, указанных в доверенности. Нарушение этих правил может иметь серьезные юридические последствия. Доверенность может быть выдана на определенный срок или на неопределенный период. По окончании срока действия доверенность становится недействительной. В случае если доверенность выдана на неопределенный период, она может быть отменена доверителем в любое время. | |
| 198@sunmun.online | 2025. december 26., 11:20 |
|---|---|
| https://lebanonhub.app/blogs/763118/How-to-Use-1xBet-Promo-Code-2026-1XFUN777-Guide | |
| 196@sunmun.online | 2025. december 25., 23:12 |
|---|---|
| https://profile.hatena.ne.jp/CodigoHoje/ | |
| 195@sunmun.online | 2025. december 25., 23:04 |
|---|---|
| https://www.awwwards.com/1xbetcode56456/ | |
| 194@sunmun.online | 2025. december 25., 17:12 |
|---|---|
| https://www.colbun.cl/en/corporate/about-us/acknowledgements/29-ssindex | |
| 193@sunmun.online | 2025. december 25., 16:00 |
|---|---|
| https://www.dekomar.com.tr/blog/greece-travel | |
Hozzászólok
* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!
« Vissza az előző oldalra!
