Elérhetőségek

Kelemen Zoltán

9700 Szombathely,

E-mail:
sanzoli@freemail.hu

Márta, vagy Melinda (novella)

2014. november 04., 10:08

                                                          MÁRTA, VAGY MELINDA

A férfi már fizetett, éppen indulni készült, amikor a beesett arcú, meghatározhatatlan korú nő megszólította.
- Szia! Milyen régen találkoztunk! Újra itthon? - kérdezte a nő a kissé zavartan mosolygó férfit.
- Szia! Igen, visszaköltöztem. Én is régen láttalak! - válaszolta rutinszerűen a férfi. Nem volt kedve beszélgetni. Fél szemmel a kijáratot figyelve azon tűnődött, hogyan tudna gyorsan, de udvariasan kereket oldani, kibújva a felszínes társalgás kötelezettsége alól. Ismerte a nőt, de a neve egyszerűen nem jutott az eszébe. Talán Mártának, vagy Melindának hívták. Meggyötört, sárgás-szürke arcát figyelve, mely vélhetően egy drasztikus fogyás következtében látványosan megereszkedett, szokatlanul kellemetlen érzések kerítették hatalmába.
- Jól nézel ki! - gombolyította tovább a beszélgetés fonalát a férfi. A nyilvánvaló hazugságtól émelyegni kezdett, egész testét szégyenérzet járta át.
- Legalább a neve eszembe jutna! - tépelődött, miközben tekintetét nem tudta levenni a nő karikás szemeiről.
- Én is ilyen szarul nézek ki? Biztosan. A kurva életbe, micsoda leharcolt generáció! - villant át agyán a keserű, riasztó gondolat.
- Te sem változtál semmit! Jól áll ez a süni frizura, nagyon fiatalos. - mondta a nő a férfinak.
- Kopaszodom, így talán nem annyira látszik, vagy ha látszik is, nem olyan ciki. Átfésülgetni pedig nem akarom azt az egy-két szálat egyik oldalról a másikra - felelte a férfi.
- Most Márta, vagy Melinda? - morfondírozott egyre idegesebben. Tudta, hogy ismeri a nőt, azt is tudta, hogy az egyik volt osztálytársának a felesége. Közvetlenül az érettségi után, úgy huszonöt éve összeházasodtak. Úgy kapaszkodott egymásba ez a két nehéz sorsú koravén gyerek, mint hajótörött a leeresztett mentőövbe. - emlékezett vissza.
- Mikor is találkoztunk utoljára? - tette fel sematikus kérdését a férfi a nőnek.
- Tíz évvel ezelőtt, a Balatonon. Kávéztál a strandon, mi pedig ugyanannál a büfénél vettünk palacsintát a gyerekeknek. Együtt volt a család. - idézte fel a történteket a nő.
- Tényleg, most már nekem is beugrott! - reagált a nő mondandójára a férfi. Valóban bevillant annak a tíz évvel ezelőtti találkozásnak minden mozzanata és hangulata neki. Ő abban az időben még agglegényként, egyedül élt. Az volt az a nyár, amikor utoljára nyaralhatott együtt a szüleivel. Persze akkor ezt még nem lehetett tudni. Volt az egészben valami szívszorítóan meghitt és nosztalgikus. A parton fújdogáló, lágyan simogató szellő a szikrázó napsütésben, valójában az elmúlás érintése volt. Azon a nyáron találkoztak, valóban. Márta, vagy Melinda, az osztálytárs és a három gyermekük. A férfi belefeledkezett a kispolgári lét vékony jegén, a boldogság illúziójának szivárványhídján egyensúlyozó kis közösség látványába. Szeretetreméltóan esendőnek tűntek.
- Ugyanaz a korosztály, ugyanabban a világban, mennyire más irányban indult útnak, ugyanabból a kikötőből. - elmélkedett, ahogyan figyelte őket.
- Klassz volt az a nyár, jót beszélgettünk akkor. Jól vagytok, minden rendben van veletek? - kérdezte Mártától, vagy Melindától a férfi.
- Elváltunk, de ennek így kellett lennie! Mindenkinek sokkal jobb ez az új helyzet. - adta a nő a választ. Ez a férfit váratlanul érte.
- Sajnálom, ne haragudj, nem tudtam.
- Semmi baj, honnan tudtad volna.
- A gyerekek veled maradtak?
- Igen. Nagyon édesek, sokat segítenek nekem. Ha ráérsz, látogass meg majd bennünket! Ugyanott lakunk, ahol régen is laktunk, a lakótelepen.
A férfi nem tudta hol laktak régen és nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy a nőt Mártának, vagy Melindának hívják e.
- Persze, mindenképpen elmegyek! Aranyos az a három fiúgyerek. Apropó, a legnagyobb szerintem már régen leérettségizett. Mi van vele? Dolgozik már, vagy továbbtanult?
A nő tekintete hirtelen megváltozott, egy öregasszony mindent látott, riasztóan vizenyős szeme meredt a férfira.
- Két fiam van csak. Sajnos megváltoztak a dolgok...Így alakult! Bocsánat, most megyek, örülök, hogy találkoztunk. Szia!
A nő viharos gyorsasággal eltávozott. A férfi felkavartan állt és a kijáratot bámulta. Az utcán sietve lépkedtek a beesett, meggyötört, sárgás-szürke arcú emberek. Mennie kellett volna neki is, de nem bírt megmozdulni.
Sehogyan sem jutott eszébe, hogy a nőt Mártának, vagy Melindának hívták e.




Hozzászólások

Belinda2023. március 02., 16:01
Консультация психолога
Audry2022. szeptember 30., 15:02
Фильмы музыка сериалы онлайн
Kelemen Zoltán2014. november 04., 18:22
Ok! :)
irja norbert2014. november 04., 15:57
... bár ennek a történet szempontjából nincs akkora jelentősége. (Én így fejezném be.)

Hozzászólok


* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!









« Vissza az előző oldalra!
Kelemen Zoltán - Magyar