Ne hagyj magamra! (vers)

2015. július 06., 23:59

NE HAGYJ MAGAMRA!

Ne hagyj magamra! Megfordult a szél
és mindenki fél, kidőlnek a fák,
égnek paloták és nap nap után
sebesen perdül az idő, hangom
fogyó térerő, szájra fagyott ránc,
érzést védő sánc. Ajkam kék szeder...

Ma még úgy ölelj, mint hold öleli
a csillagos, nagy égi óceánt.
Még addig ölelj koldust takaró
selymes angyalhaj, míg eljön a perc!
Figyelj és emelj! Mindig vágytam rád,
mindig vártam rád fent és idelent.

Ne hagyj magamra! Meztelen ki kér,
csended elkísér engem bárhová.
Mosolyod a bér, olyan egyszerű,
bezárul a kör, nincs út másfelé.
Tűnő felvonás mi eddig volt,
az a néhány folt már az ördögé.

Könnyű szárnyad van. Én mint mohos kő,
vagy kivájt katlan, hol a gaz kinő.
Legyél te a hír, lépj múltam elé,
súgj szívem felé, légy benne a nyíl.
Kizöldül a táj, tőlem bátran szállj,
repülj, meg ne állj! Ha hiányzom, várj...

Ne hagyj magamra, fordíts fény felé!
Hideg gép teker napjaim alá,
árok szélére, kráter mélyére,
hol hamu borít, mellkasom szorít.
Állj árnyak elé, maradj, ne menj!
Maradj, ne menj, így pokol a menny!

Ne hagyj magamra!

Hozzászólások

Hozzászólok

« Vissza az előző oldalra!