Bevalljuk, gyermekkorunk egyik kedvelt regényének még egyszer sem láttuk a musicalváltozatát. Ez utóbbi műfajjal egyébként sem volt eddig acélos a kézfogónk, ám jelen esetben nemcsak a Dés-Geszti-Békés szerzőtrió neve, hanem a rendező, Horgas Ádám személye és a fotóspróba előzetes képkockái is ösztönzően hatottak: ezt a darabot látni kell.

A dzsungel könyve bármennyire is könnyed kikapcsolódásnak ígérkezik, hihetetlenül kemény és koncentrált munkát követel meg a színészektől és a táncosoktól egyaránt. Ami legelőször feltűnik: vérprofi a tánckar, már-már elhisszük, hogy egy Broadway-darabot látunk. Nemcsak a profi táncosok, hanem a színészek is tökéletesen "beleolvadnak" a koreográfiába, ami a darab végéig tele van lendületes és bravúros elemekkel. Érdemes az arcokra fókuszálni, ugyanis a magabiztosságot épp az adja, ha a táncos mimikával is rásegít a hatásra - márpedig ilyen bősz farkasfalkát ritkán látunk, mint A dzsungel könyvében. Ragyogó az az összhang, ahogy sodor a zene, s erre a hullámra ráül a tánc ritmusa, rituáléja - szinte hatványra emeli egy-egy jelent hatását.

A történet szinte táptalaja az első hallásra beazonosítható Geszti-gegeknek. A rímekkel, szójátékokkal megspékelt, önmagukban is játékos és laza jelenetek (Monkey Funky - Egy majomban őrlünk, Beindul a pofonofon) által érzékszervekre ható ínyencséget kapunk, aminek hatása olykor annyira tömény, hogy indukálja a darab többszöri megtekintését. A nyelvi sziporkákon jókat derül a publikum, nálunk a prímet a DzséTéKá (Dzsungel Törvénykönyve) vitte el, a "Sír Kán-kán", és Geszti egyik top verbáliája, a "Mentünk, de megjöttünk, egy majomban őrlünk" refrénű Monkey funky mellett.

A díszlet a maga egyszerűségében telitalálat - egyaránt dzsungel és emberlakta otthon (néha a kettő egyazon...).

Nem hagyjuk szó nélkül a karakterek nagyszerűségét sem, sőt, a táncos koreográfia mellett a darab erejét a megformált karakterekben rejlő zsenialitás adja. A Mauglit alakító Balogh János kissé esetlen-szertelen "emberfarkasa", aki állatnak túl emberi, embernek túl állati, Balu (Szabó Tibor András), az édesen bölcs, pofonosztó tanító, vagy akár a mozgásában és "keselygő" hanghordozásában egyaránt ámulatba ejtő Csil (Nagy Cili). Sir Kánt Kelemen Zoltán hozza elsöprően - a tányérsapkás kosztümért külön gratuláció a jelmeztervezőnek! -, Fekete Linda bőrváltó Ká-ja pedig egészen hipnotikus. Az epizódszerepeket alakítók közül feltétlen ki kell emelnünk az Akelának felkínált, a farkasok vállán vitt, megriadt őzet alakító Ostyola Zsuzsát, akinek finom, remegő mozdulatai elvitték a tekintetet a farkashorda vérengző "mancscsapásaitól", valamint Vass Szilárd mindig legjobbkor (vagy a legrosszabbkor) időzített zizgését-zümmögését, légy-ottságát.

A történetet nem tűzzük virtuális tollunk hegyére, olvasható akár könyvben - igen, tessék csak lapozgatni, illatát beszippantani -, illetve interneten (itt a részletes leírása a darabnak).  

"Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? Szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról - vagyis mindarról, ami egy "kölyökkel" megeshet, akár farkasok, akár emberek között nevelkedik."

Ha egy sommás gondolatban kellene összefoglalnunk a darab üzenetét, így hangzana: "Az ember pokolbéli szörnyeteg, de csodákra képes". Csodákra, ami esetünkben a szemünk előtt zajlik, a lelkünkig ér, és hazáig (vagy tán örökre) elkísér. Azt az élményt adja, amiről egy család képes beszélni - mindenki a maga szempontja, látásmódja szerint. Ha úgy tetszik: együttgondolkodásra késztet, arra, hogyan látja egy "szeplőtelen" gyermeki elme a mesét beteljesítőket, s magát a mesét, s ezzel szemben azt, hogy ebből a meséből hogyan választja ki egy felnőtt a valóságot, az álságot, a naponta megélt érzelmeket. 

Ahogyan a felvezetőben is írtuk: a darab megtekintése utáni önkéntelen reakciók semmilyen írásos rásegítést nem igényelnek - a szemek csillogásánál nincs beszédesebb őszinteség. Nyugodtan mondhatjuk, generációkat megszólító sikerdarabot mutatott be március 21-én a Weöres Sándor Színház, aminek megtekintése után ugyanazt tudjuk mondani, mint amit Akela a farkascsordának Maugli érkezésekor: "Javaslom és ajánlom: fogadjuk be!"