A padlás (2015, Nyugat.hu)

Szilvásgombóc, Örökre szépek, Fényév távolság… Tudják már, hol járunk?

Így lett a nyolcvanas évek törpés-herceges tündérmeséjéből egy UV-s, karácsonyfaizzókkal felszerelt szellemes Padlás musical. 

Fényév távolság… ezt éreztem a ruhatár előtt, csütörtök este a szombathelyi színház aulájában, a főpróba után. Két jó barát között ácsorogtam, akik majd egymásnak ugrottak ezért a Padlásért - és ellene.

Egyikük kibukott

Már a szünetben átkozta a percet, hogy nem nézte meg jó előre, miről is szól, hogy nem nézett bele a youtube-on. Aztán meg azon morgott, hogy miért nem hajtott el a szünetben, mert bizony unta. Szerinte ez esetleg egy gyerekdarab, nincs helye a felnőtt bérletben: sekélyes, közhelyes, a nyolcvanas évek óta giccsessé merevedett ódivatú dalokkal. Szerinte a Presser-Sztevanovity-Horváth szerzőtrió felett, kalap-kabát, lehet csomagolni, eljárt az idő.

Vele szemben ott állt a másik vélemény

A barátnő, épp kabátját húzta, amikor kifejtette, miért imádja és imádta a nyolcvanas évek tündéri musicaljét. A Vígszínházban látta az ős legendás előadást, azóta szereti, mert van mondanivalója, a Padlás maga az élet, mint a szilvásgombócnak, ezernyi íze van, csak tudni kell hogyan belekóstolni.

Én a Moderátor lettem volna, de mintha nem ugyanazt az előadást láttuk volna mind a hárman. Jobb is volt elbúcsúzni, áthidalhatatlannak látszott az ízlések közötti szakadék. Kinek a szilvásgombóc, kinek a rozé kacsamell, hogy valami nagyon bölcset mi is hozzátegyünk.

Én is kötődöm ehhez a Padláshoz

Pedig nem jutottam el anno a Vígbe, helyette gimnazistaként, a kilencvenes évek elején jó párszor láthattam Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban. Estéről estére ott potyáztam az összes évadbéli előadáson. Talán ezzel a darabbal szerettem meg magát a színházat, mint műfajt is. Szóval fújom kívülről, szeretem. Most saját gyerekekkel jöttem, fura érzés. Készültem is rá, hogy velük együtt újra Süni leszek.

Készültünk rá együtt is, megnéztük a legendás Vígeset, képernyőn is működik, a gyerekeknél mindenképp. Fura egyébként, ennyi év távlatából visszanézni ezt a Marton László-féle első rendezést, mit is szerettek ezen annyian annyira, miért is lett minden idők legsikeresebb darabja a Vígben? Mert sokszor statikus és már erőtlen, ami akkor annyira ütött. De ott van Kaszás Attila a felvételen, és sugárzik. Talán épp miatta, és a többi színész miatt érezni valamit, amitől fényévekkel később is működik ez a zörgő-tompa régi Padlás felvétel. Nézhető, tényleg.

Szóval itt van ez mostani Padlás, ez a szombathelyi, a mai

Végigsöpört már szinte minden vidéki színpadon. Miért érdemes újra elővenni? Mit tud Horgas Ádám rendező hozzátenni, kihozni belőle?

Nyomokban emlékeztet a régire ez az előadás is, és a díszletelemek is, egy padlás az egy padlás. Mindvégig egy térben, egy díszlet tárgyai közt vagyunk, itt játszódik mindkét felvonás: jobbra bent a robot helye, balról jönnek fel a padlást ostromlók (az ősrégi előadásban jobbról), és középtájról lehet feljutni a tetőre.

Ezt a statikus teret sikerül fénytechnikával újraértelmezni, elvarázsolni. Úgy, hogy ebbe a „karácsonyfaizzós”, fényjátékban úszó szellemvilágba mi, felnőttek is bele tudunk aztán feledkezni.

A játék az UV-fénnyel is érdekes, ami csakis a szellemek fehér ruhájáról verődik vissza, no meg a közönség fogsoráról, és azokról, akik fehérbe öltöztek. Az alkotók nem hagyják ellustulni a szemet, mindig kitalálnak valami mozgást vagy a fényekkel vagy a színészekkel.

Hogy miről szól a mese? Az elfelejtett verselőről, akit kihagytak a Csipkerózsikából, a nyolcadik törpéről, akit kifelejtettek a Hófehérkéből, a Kölyökről, aki először mondta ki, hogy a király meztelen és a hóhérról, aki ahelyett, hogy megölte volna őt, inkább megpróbálta megmenekíteni. Nekik segít Rádi, a Robotépítő kibernetikus "rádióssrác", a szilvásgombóc-gyártó Mamóka és Süni. De az élet nem olyan egyszerű, mert egy bankrabló is feltűnik, miután lelövik, és a padláson egy bomba is van...

Aztán ott vannak a dalok, jönnek sorra: Szilvásgombóc, Örökre szépek, Fényév távolság

Kívülről fújjuk, kellően sziruposak persze, csöppet elcsépeltek is, kevésbé érezzük magunkhoz közelinek, mint mondjuk A dzsungel könyve dalait.

Izgulunk közben, hogy a főszerepben Kenderes Csabának - aki annyira szimpatikus, helyesarcú és kellemes orgánumú színész - legyen énekhangja is, és ne kalandozzon el itt-ott, kitartson. Mert ezt a szerepet nem lehet másként, csak úgy, hogy Rádi a hangjával is repít. Izgulunk érte, hogy bírja, megtalálja, kiénekelje… nem mindig sikerült ezen az estén. Érezzük, fél ő is, többször bizonytalan.

Párja Sodró Eliza nagy, mondani sem kell, bájos Sün. Tapasztaltabb, rutinosabb, segíti partnerét, ez látszik, szuper hanggal, ez jó.

Németh Juditot sem kell bemutatni, amiben énekel, amiben játszik, azt megoldja, és egy határozottan jobbhangú Mamóka, mint Tábori Nóra volt.

Végre nagyobb szerepet kapott Szabó Róbert Endre, neki perfekt a hangja, és véletlenül sem kezdjük Hegedűs D Gézához hasonlítani az ő Barabás- Révészét, más, nem csak a szőke fürtök hiánya miatt.

A szellemek, ezek a fényszerű, ködszerű fehérségbe burkolt lények is bájosak, törpéstül, helyükön vannak. Ahogy Robinson is, az ezüstre festett robot jó kis alakítás (Kálmánchelyi Zoltán), vagy karakterszerepekben Témüller (Kelemen Zoltán), Detektívként (Szabó Tibor), Ütegként (Matusek Attila) helyükön működnek.

Más kérdés, hogy magában a történetben, és ez nem a WSSZ, vagy a Víg hibája, azért komoly döccenőket is látunk, például ott az utolsó harmad, onnantól, hogy elrepülnek a szellemek, még hosszú percekig nyújtják, csak nyújtják a szerzők a sztorit, ami különösebben már tényleg nem hoz izgalomba. Lehet, érdemes volna egyszer mondjuk egy Hamvai Kornélnak a kezébe venni a szövegkönyvet, kicsit is átfésülni, egy-két jelenetet kipofozni.

Nem is tudom, miért köszön bennem vissza előadás közben egyvégtében a Holdbéli Csónakos(most láttam pár hete, a Mesebolt és a WSSZ közös szerzeményeként), miért is rímel annyira bennem ez a két történet. Kaszás Attila miatt? Vagy, mert abban is vannak mesehősök, és abban is van egy révész? Véletlen? Nem tudom, de mennyivel szebb, kimódoltabb, mívesebb, gazdagabb az a Weöres Sándor-féle alapmese… Az persze egy mesedráma, ez meg nem az.

Ez a szombathelyi Padlás végeredményben jó padlás, részemről kipipálva

Aki gyermeki lélekkel közelít, hozzánk hasonlóan megláthatja benne azt, amitől így is, nem túl bonyolult sztorival is szerethető: kedves, játékos, és tényleg családbarát. Karácsony táján ennél szívmelengetőbb nem is kellhet.

Aki viszont komolyra vágyik, menjen és üljön be inkább még egyszer a Ványa bára, mert az fejbe vág, nem csak úgy, ahogy Rádi, szimpla palacsintasütővel…

« Vissza az előző oldalra!