A szerzők adta alcíme avagy műfaji megjelölése szerint A padlás félig mese félig musical 9-99 éves korig. Ez mindenképpen azt az ambíciót jelzi, hogy a mű egyszerre (vagy felváltva) akar szólni gyereknek és felnőttnek. Nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen. Segít benne részint Presser Gábor zenei világa, amely az idősebb korosztályok számára eleve ismerős és otthonos. Részint pedig az, hogy az egyszerű történet voltaképp alaptémákat érint - halál, emlékezés, hatalom, szerelem, barátság, segítség - kellően játékosan, szívderítő humorral.
A gyerekeknek A padlás nemcsak klasszikus mesekaraktereket kínál, úgy mint törpe, királyfi, „varázsló” (Rádi), hanem olyan modern mozihősöket is, mint robot, nyomozó vagy bombaszakértő. A felnőttek asszociációi számára pedig tág teret nyithatnak a színrevivők. A padlásról egy kortársi, eredeti felfogású előadásban bármilyen meglepetés kiderülhet. Mondjuk hogy Robinson eljátszására ma egy okostelefon a leghivatottabb. Vagy hogy a segítségért jelentkező kóbor szellemek voltaképp az 2015-ös menekülthelyzetet modellálják. Vagy hogy Kaszás Attila híres dala, a Fényév távolság jelenleg az itthon maradni vagy elmenni az országból súlyos kérdését pertraktálja.
De kicsit elragadtattam magam, tekintve hogy írásom a szombathelyi Weöres Sándor Színház A padlás-bemutatójáról szól. Márpedig ez a produkció nemigen tör többre, mint hogy a darabot különösebben feltűnő invenciók nélkül, korrekt zenei teljesítéssel közönség elé vigye. Új megoldásokat, egyéni sziporkákat vagy makacsul minuciózus munkálkodást nemigen mutat, de összteljesítményként megfelelő színvonalon interpretálja a művet.
Az előadást Horgas Ádám rendezte, s a Magyar Színházban színre vitt Macbethje után igazán lehetett számítani arra, hogy a vizualitás, a technika fontos szerepet kap majd. A látványosság érdekében valóban be is vetnek fényfestést, vetítést, színeket, világító elemeket. Csillagközi utazás képe látszik felvillanni előttünk a díszleten rögtön az elején. Azután a nyitány alatt megérkeznek kedves szellemismerőseink: a Herceg (Jámbor Nándor), a Kölyök (Fekete Linda), Lámpás (Vass Szilárd) és Meglökő (Horváth Ákos.) Bujdosó Nóra alapból fehér ruhát adott rájuk, aminek lényegi funkciója bizonyára az, hogy a kosztümök megfelelően reagáljanak az uv-lámpákra. A különböző szabású fehér szellemöltözetek a kiemelő filcek világító színeiből kaptak kiegészítőket: zöld pamutszakállt visel a törpe, narancssárga hajat a Kölyök, piros pöttyöket az arcán a Herceg, sárgán pedig a Meglökő virít. Ezek a harsány színes rátétek végzetesen elviszik a hősök külsejét a kiskorhatáros gyerekelőadások felé, majdhogynem a csecsemőszínház világát idézik fel. Innentől kezdve az egész előadás meglehetősen reménytelenül küzd azért, hogy felsőbb (kor)osztályba lépjen. Nyitni is mintha csak a színházban járatos helyi nézők és a társulat számára vicces atelier-humor felé tudnának.
Horgas Péter a díszletben a szükséges és elégséges padláselemekkel operál: feljutólépcső, fachok, tetszetős pókhálók, hintaló, utazóláda, megmozgatható tetőszerkezet. A kopott, hámló falon felsejlik valami réges-régi freskószerűség. Ettől az öreg padlás ismeretlen múltja is halványan belejátszik a képbe. Nyilván közös rendezői-díszlettervezői-jelmeztervezői feladat a Robinson nevű figura megjelenítésének kitalálása. Szombathelyen Robinsont Kálmánchelyi Zoltán játssza nagyjából egy olyan, ezüstszínű robotember külsejével, amely deréktól lefelé nagyképernyős nemlapostévében folytatódik. A színész ebben a nem kimondottan hálás szerepben (és kalodában) nagyon rokonszenvesen és dicséretesen kidolgozta a maga leleményes színészi játékait: kávéfőzést, zeneszolgáltatást.
Az egyszerű földi népek a Weöres Sándor Színház előadásában épp olyanok, amilyennek kézenfekvően lenniük kell. A fiatalok farmerosak és bájosak. Kenderes Csaba e. h. Rádiként meggyőz ugyan a hangi adottságairól, de prozódiailag kissé pongyolán énekel.Sodró Elizát az isten és a gyerekkori zenetanárnője is Süninek teremtette, amennyiben saját kezűleg hegedül kritikus helyzetben a tetőn. Németh Judit oly vonzó, decens, mégis dögös Mamóka, hogy egyáltalán nem meglepő, ha Szabó Tibor Detektívje esetleg miatta látogat majd vissza erre a padlásra. (Az előadás kevés számú saját ötleteinek egyike az a jópofa betét, amikor Detektívünk rákezd az Embertelen dalra.) Témüller szerepében Kelemen Zoltán klasszikus házmester-kollekciót mutat be: svájcisapka, mellény, mackónadrág, szandál+zokni kombináció. Van egy elemlámpája is, amelyet a színész szinte partnerré növeszt az alakításához.
A szellemek derekasan végigkísér(t)ik a történetet, s igyekszenek szellem(es)ség helyett emberséggel megtölteni mesés figuráikat. Horváth Ákos jut a legtöbbre. Az ő Meglökője nemcsak termetre magas, de többet sugároz magából, mint amit az uv-lámpa láthatóvá tesz. Fájdalmas tapasztalatot, kíváncsiságot, tétovaságot, bizalmat. Valami kozmikus szomorúságot. Lehet, hogy még egy kis reményt is.
Stuber Andrea
(Színházi Kritikusok Céhe)
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás (Weöres Sándor Színház)
Szereplők: Kenderes Csaba e.h., Sodró Eliza, Németh Judit, Szabó Róbert Endre, Jámbor Nándor, Fekete Linda, Vass Szilárd, Horváth Ákos, Kelemen Zoltán, Szabó Tibor, Matusek Attila e.h., Kálmánchelyi Zoltán
Díszlet: Horgas Péter
Jelmez: Bujdosó Nóra
Koreográfus: Gyulai Júlia
Rendező: Horgas Ádám
