Cudar világ (2014. Kritika:7óra7)
Luftban marad
Hát van itt ez a műfaj, az operett, aminek, szegénynek sok csapást el kell viselnie mostanság. Például hungarikum lett belőle (noha a szakirodalom ismer bécsi és francia operettet, magyart nem, noha valóban több magyar szerző űzte sikeresen – és még több legalábbis kétséges eredménnyel e műfajt), miközben a Színházi Főideológus megvetett, lenézett, másodlagos zsánerként definiálja, míg a Főideológus kompániája nagy szeretettel teszi színpadára, mert hát arra jön a néző boldogan, a dalra és a mesére, a flitteres ruhákra és a szüntelen mosolyra (gondolják ők). Szögezzük le, ez a műfaj koránt sem megvetendő, nem is másodlagos, és lehet, hogy akkor (is) járnának a nézők az operettre, ha okosan csinálnák, ugye az alappélda megvan, az egykori kaposvári színház Csárdáskirálynője, Mohácsi János rendezésében. Az utóbbi időben terítékre került az operett színpadi kortársiasítása (erre volt kísérlet a Szerencsés flótás), illetve a kortárs operett (Virágos Magyarország), illetve az operettklisék társadalomkritikai alkalmazása (Parti Nagy Lajos huszerettje, az Ibusár, számtalan verzióban). Most ezekhez hasonló újrafogalmazásnak mutatkozik, legalábbis részben, Czukor Balázs szombathelyi próbálkozása, a Cudar világ.
Amúgy Takács Lilla díszletében akár egy igazi operettet is el lehetne játszani, elegáns fotelek és íróasztal a műfaj hőskorát, a háttérben található kép, a mikrofonok és a jobb oldali italpult a műfajtól való eltávolodást jelzik. A Cudar világ mai köntösbe öltözteti Bakonyi Károly történetét: a nevével összhangban korlátolt Korláthy gróf (Kelemen Zoltán racionális és feltétlenül kisszerű alakot játszik) mai fehérgalléros bűnöző, aki egy általa vásárolt épületet szeretne megmenteni a műemlékké válástól, hogy annak helyén plázát építhessen. A műemlékhivatal Baracs mérnököt (Kőmíves Csongor játéka eggyel kisebb színházi térben talán működne) küldi a vizsgálatra, akibe Korláthy gróf lánya, Rolla (Sodró Eliza szüleitől teljesen idegen kamaszlány) beleszeret a Vásár nevű szórakozóhelyen. Ám a gróf – akit szociális érzéketlensége és a munkavállalók megbecsülésének teljes hiánya is jellemez – másnak szánja lányát: az Afrikából hazaérkező milliomos arisztokratához, Eleméry grófhoz adná, akit még soha nem is látott.
Hát igen, ma azért elég nehezen működtethető ez a sztori, ennek ellenére érdekes, hogy az első felvonásban tulajdonképpen, kisebb-nagyobb döccenőkkel, de működőképesnek mutatkozik a koncepció. Czukor ugyanis egy olyan lehetetlen stílkavalkádot hoz létre a színpadon, aminek az elrajzoltságába passzol a történet. Nagy kontrasztokkal, guyritchie-s és tarantinós szituációk és látvány, amiben még a Mágnás Miska klasszikus dalainak átiratai is megtalálnák a helyüket (noha elénekelni nem igazán sikerül őket). A gond csak az, hogy a színészek rettenetes mennyiségű üres helyet hagynak a színpadon, no nem vizuálisan, hanem tartalmilag. A karikatúrafigurák nincsenek sem ötlettel, sem élettel megtöltve, csak meg vannak mutatva. A klisék felrajzolására telik a társulattól, a velük való játékra nem. Kivételként elsősorban Vlahovics Edit nagymamája (hosszú és tartalmas élet vagány bölcsessége, némi csibészes anarchia vegyül az állandóan poharat a kezében tartó grófnőben), illetve Kovács Gergely Miskája említhető, aki autószerelőként tagja a Korláthy-ház lenézett cselédségének, de a benne lakozó önérzet fellobbantja benne is a visszavágás igényének lángját.
A szünetig és még a második felvonásban is jó ideig azt hinni, a cél egy kortárs zenés szórakoztató produkció létrehozása, ám a végére az derül ki, hogy az adaptátorok – Czukor Balázs és Khaled-Abdo Szaida – darkba akarják hajlítani az estet. A Wicked game beemelésének módjával még „A Jég”http://7ora7.hu/programok/a-jeg is megidéződik a végén, ami nem igazán van szinkronban azzal, aminek a darab indult. De még ez előtt az első felvonásban keletkező számtalan dramaturgiai lyukról kiderül, hogy az alkotóknak nincs is szándékuk betömni ezeket (például Pixi és Mixi – akik nem a hagyományos debil arisztokraták – története luftban marad, vagy miért viteti a nagymama a vendéget a wellness-szállóba), és az is fényre kerül, hogy a produkciónak a társadalmi egyenlőségben előforduló hiátusokról komoly mondandója van, sőt az Eleméry gróf sajátos képében visszatérő Miska afféle Ludas Matyiként revansot vesz és igazságot teremt, amennyiben leleplezi az elit pitiánerségét, és vulgármarxista monológokkal állítja helyre a proletár önérzetet. Szóval sajátos kakofónia ez, amely azonban kizökken az előadásból, pontosabban az előadás nem találja meg a saját formáját, bár afelől sem lehetünk biztosak, hogy a darab véget ér: a színpadi bizonytalanság a produkcióra is rányomja a bélyegét.
Mert a színészek mintha nem bíznának abban, amit játszanak. Mintha kétségük lenne afelől, hogy mi az amiben vannak, az merre halad, és abban ők merre haladnak. Persze lehet, hogy ezek a kérdések mind az enyémek, mint nézőé, mindenesetre szerintem releváns kérdések. Nem derül ki végül is egyáltalán a műfaj, hogy milyen viszonyban van a Cintányéros cudar világ refrénű dal azzal az egésszel, amit látunk, hogy miért éppen a Mágnás Miska lett kiválasztva átdolgozás céljára. Pedig vannak szép megoldások is, például amikor Korláthy gróf rájöhetne, hogy át van verve, de annyira hinni akar a jó partiban, hogy még azt sem veszi észre, ami kiböki a szemét, és inkább meggyőzi magát, hogy az úgy van jól, ahogy van. De mire megy ki ez az egész? Hogy győz az igazság, de revansot vesz a gonosz?
A Cudar világ sok kérdést hagy maga után, noha a kérdések nagyobb része az előadás megvalósításából következik, nem a darabból vagy az előadásból magából. Jó, hogy Szombathelyen van helye a kísérletezésnek. Remélni lehet, hogy a kísérletből előbb-utóbb eredmény is születik.
(2014. február 12.)
« Vissza az előző oldalra!
