Hétköznapok sanzonjai (2016.Kritika: Vaskarika.hu)

Letaglóz, majd felemel – Kelemen Zoltán és Völgyi Attila koncertje a Weöres Sándor Színházban

Teltházas-pótszékes terem fogadta Kelemen Zoltán és Völgyi Attila Hétköznapok sanzonjai című koncertjét április 9-én a Weöres Sándor Színházban. Kelemen Zoltán dalszövegei, Völgyi Attila és Jacques Brel zenéje elvarázsolták a közönséget egy olyan világba, ahol a benső legérzékenyebb, legtitkosabb rezdülései együtt mozognak a külső világ olykor rideg, olykor kedves, szívszorítóan esendő valóságával.

Sajátos, különös hangulatú világba varázsolta a közönséget Kelemen Zoltán és Völgyi Attilaszombaton este a Weöres Sándor Színházban. Kelemen Zoltán dalszövegeiben ott van az egész élet: a vágyódás, az elhagyatottság, a kiüresedés, a magány, a jajkiáltás, ugyanakkor a remény, a fel nem adás üzenete is. Völgyi Attila, Jacques Brel és Serge Lama zenéje olykor hátborzongató, lehangoló, mégis elgondolkodtató.

A szöveg és dal együttese arra késztet, hogy a hétköznapok taposómalmában megálljunk egy percre, számot vessünk önmagunkkal, a létezés értelmével, hogy mi végett is vagyunk ezen a világon. Ezt teszi Keli is, és az eredmény néha nem éppen a legörvendetesebb, ahogy a Degenerált generáció című dalból kiderül. A Beteg vagyok Serge Lama zenéjével pedig egyenesen könnyeket csalt a szemünkbe. A szerző ezt a dalt Dalidának írta, megjelenítve az énekesnő szenvedéseit, az elhagyott szerelmes boldogtalanságát. Dalida élete valóban nem volt könnyű, a férje és az élettársa is öngyilkos lett, és maga Dalida is saját kezével vetett véget az életének. Utolsó órájában valószínűleg ezt a dalt hallgathatta, mert ez volt a lemezjátszóján, amikor rátaláltak. Kelemen Zoltán előadásában szívbe markolón jelent meg az elhagyatottság fájdalma.

A műsor dramaturgiája jól felépített, a nézők nem maradtak sokáig borongós hangulatban, a szomorúságot vidám dallamok váltották fel, a jazzből és az európai sanzonból kibontakozó dallamvilág pontosan a megfelelő arányban volt jelen. A szövegek nem csupán Keli belső világába adtak betekintést, hanem a mai, elidegenedett ember útkeresését is tükrözték a sanzonok atmoszférájával ötvözve.

Az egyik dalból megismerhettük Közönség Attilát, a különös fiatalembert, aki Keli zalaegerszegi színházi évei alatt mindig az első sorban ült, elragadtatottan figyelte az előadásokat, a szünetekben virágot adott a színésznőknek, aztán egyszer csak hirtelen eltűnt. Lehet, hogy börtönbe került? A bűnügyi rovat egyik utalása erre engedett következtetni.

Több olyan dal is elhangzott, melyek zenéjét Jacques Brel, a belga származású, francia nyelvű legendás énekes-dalszerző írta. Brelt szenvedélyesen érdekelte a szerelem, a halál, az életért vívott harc témája. Nem korlátozta magát egyetlen stílusra, írt ritmusos, élettől duzzadó hangnemben, ugyanakkor szomorú, andalgó dalokat is. Foglalkozott a társadalom által számkivetett réteggel is, az alkoholistákkal, csavargókkal, drogfüggőkkel, prostituáltakkal. A Zsozsó, a Hosszú az út, a Szeretni végleg, Villára szúrt áldozat, a Párizsi udvar, a Mint a nehéz kereszt, és a Ne hagyj magamra Brel zenéje. A Téli álomzenéjét Müller Péter és Völgyi Attila közösen szerezték.

S bár Brel dallamai az ötvenes, hatvanas éveket idézik, Keli szövegeivel együtt tökéletesen illeszkednek a mába, ezzel is bizonyítva azt, hogy az emberi érzések minden korban hasonlóak. Brel maga is élt át szerelmi viharokat, például Suzanne Gabriello-val, vagyis „Zizou-val". Zizou gyermeket várt Breltől, aki nem ismerte el az apaságát, ezért a nő elhagyta, és a babát is elvetette. Brel ekkor (1959-ben) írta a „Ne me quitte pas-t", a Ne hagyj magamra című dalt.

Felejthetetlen 80 percet töltöttünk Kelemen Zoltánnal és Völgyi Attilával. Az idő gyorsan elrepült, s mi az ismerős vagy éppen új dallamokkal a fülünkben léptünk ki a kora tavaszi éjszakába, hogy az este üzenetét tovább vigyük magunkkal.

Rozán Eszter

(Forrás: Vaskarika.hu)