Elérhetőségek

Kelemen Zoltán

9700 Szombathely,

E-mail:
sanzoli@freemail.hu

Portugál (2013. Kritika:Nyugat.hu)

Bidbull és kisfröccsi - messze Portugáliától (WSSZ-premier)

  

Muszáj azzal kezdenem, hogy nem szeretem a Portugált – még akkor sem, ha az 1998-ban debütált darab mára kultikussá vált, amiért szinte mindenki kötelezően rajong. Biztos, hogy Szombathelyen sem marad el a közönségsiker, itt is szeretni fogják Egressy Zoltán véglény-országra hangszerelt szerelmi románcát. Nem különösebben tetszett vagy tíz éve a legendás ős-Katonás előadás sem, annak dacára, hogy óriási sikerrel futott (és fut a mai napig), parádés szereposztásban, egyik kedvencem, Lukács Andor rendezésében. A szegény alkoholista asszony (Szirtes Ágival) bosszantott leginkább, túljátszottnak és ripacskodásnak gondoltam a figurát, kirázott tőle a hideg.

A Katonás előadásból forgatott filmet is láttam, azt sem szerettem. De mentségemre szolgáljon, úgy vagyok összerakva, hogy az Üvegtigris-sorozat egyetlen kockáján sem bírtam szívből röhögni. Nem ment. De tudom, és tiszteletben tartom, tényleg sokan lelkesednek a Portugálért. Biztos jó kuncogni azon, ha szerencsétlen sorsú kocsmabútorokat látunk esni-kelni, böfögni és hülyeségeket beszélni – körülöttem a tegnapi főpróbán is sokan feldobódtak ettől a könnyen fogyasztható, instant poénokra épülő tragikomédiától.

Ha a vidéki kocsmavilág látleletére vágyom, akkor a témakörben inkább Háy János darabjaihoz (na és Bödőcs Tiborhoz) fordulok. A Rák Jóskák, Herner Ferikék, kocsmája, boltja és munkásai nekem hitelesebbek, szerethetőek és akár szórakoztatóak is. Más a beszéd szövete, mélyebbre megy a szonda.

De miről is szól az Egressy-darab?

Történetünk egy, a rendszerváltást csak hírből ismerő vidéki falucskában, a háromszáz lelkes Irgácson játszódik, ahová egy nyári napon egy hátizsákos fiatalember érkezik, budapesti esszéíró. „Betér a kocsmába, ahol a vidéki kocsma jellemző figurái élik és fogyasztják - a fröcsike mellett - sivár mindennapjaikat.” Az álmodozó értelmiségi élvezi a vidéki semmittevést, miközben egyvégtében Portugáliába vágyakozik. A fiatalember beleszeret a kocsmáros lányába, Masniba (és viszont), így aztán meghosszabbítja pihenését a nagy út előtt. Ennek leginkább Retek, a kényszervallatás miatt kirúgott egykori rendőr nem örül.

Az alap Csehov óta ismerős – mindenki vágyakozik valahová, csak innen el, Moszkvába vagy Portugáliába, mindegy. Mindenki eszelősen hajtja saját mókuskerekét, mindennapi boldogságát, aztán jön egyik nap a másik után, magától semmi sem változik, így aztán szép lassan belefulladunk az üressé tett hétköznapokba. Mert nem értjük: a szabadságot nem kint a világban, hanem magunkban kéne megtalálni. Egyre szűkösebb a tér. De ha elmenekülünk sem lesz semmi tágasabb.

Nem tesz hozzá, de el sem vesz belőle

És akkor csavarjunk egyet ezen az egészen. Mert az egyik fele a dolognak, hogy nem különösebben kedvelem ezt az Egressy-darabot, a másik viszont az, hogy miként birkózott meg ezzel a feladattal a szombathelyi társulat.

Hogy jó dolgokkal hozakodjam elő, a rendező, Szerémi Zoltán és a szombathelyi társulat jól tette a dolgát, a kamaraszínházban tisztességesen megkomponált tragikomédiát láthatunk. Olyan lett, amilyennek lennie kell. Nem tesz hozzá, de el sem vesz belőle. Naturalista, mind a díszlet mind a jellemformálás. A kocsma az kocsma, strand az strand, a véglények azok véglények.

Szimpatikus Alberti Zsófi Masnija, kedves, szerethető lénye. Kovács Gergely kölykösebb, a csillogásból és álmodozásból jeles, de talán túl fiatal még ahhoz, hogy átjöjjön karakteréből a naivitáson túli, a másik, az érettebb, férfiasabb én, akibe bolondulásig beleszeretni lehet.

Nem lehet nem szeretni Orosz Robi Csipeszét, a színésznek feltétlen rajongója vagyok, nem tud úgy szerepet kapni, hogy ne azt érezzem, hogy telibe találtak vele. Hasonlóan vagyok Szabó Tibor kocsmárosával is – remek figurát kovácsolt belőle.
Meglep Horváth Ákos Sátánja,nagyon rendben van – borzalom ez a szerep, a legalja, egy kupac csőd és szerencsétlenség (legalábbis a darab háromnegyedében), aztán feltornássza valahogy magát.
És akkor még nem szóltam Kelemen Zoli tiritarka sálas Papjáról, ami szintén a helyén van.

Most sem tudok mit kezdeni az alkoholista Jucikával, bizonyára olyan, amilyennek lennie kell, de engem ez a figura zavar – hiába kedvelem Németh Juditot – nem tudok esésein, szétcsúszott arcán nevetni.

Túlzás persze, hogy nem mosolygok - nem lehet nem röhögni például a díszletelemeken és a jelmezeken. Tökéletes retro-arzenál (Csík György munkáját dicséri): Orosz Robi nyúlfarkas kulcstartója, a volt rendőr ruhadarabjai tetőtől-talpig (bruszlipólósan) – tökéletesen kidolgozott giccsparádé, de Szabó Tibke melegítőhöz húzott inge sem kutya. Csak gyönyörködöm:)

Egyszóval tisztességes munka – kifejezetten jó zenével (Szerémi Zoltán, Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa). Aki vágyik Portugáliába, és még nem látta, csak hallott róla, az csak fogyassza bátran…

Egressy Zoltán: Portugál

– tragikomédia –

Szereplők:
MASNI/Alberti Zsófi
BECE/Kovács Gergely
SÁTÁN/Horváth Ákos
KOCSMÁROS/Szabó Tibor
FELESÉG/Fekete Linda
PAP/Kelemen Zoltán
RETEK/Endrődy Krisztián
CSIPESZ/Orosz Róbert
JUCIKA/Németh Judit

Díszlet, jelmez: Csík György
Zeneszerző: Szerémi Zoltán
Zene: Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa
Ügyelő: Győrváry Eszter
Súgó: Bognár Alexandra
Rendezőasszisztens: Juhász Ádám
Rendező: Szerémi Zoltán

Bemutató: 2013. május 3. 19 óra, Márkus Emília terem

 



« Vissza az előző oldalra!
Kelemen Zoltán - Magyar