Szentivánéji álom (2013. Kritika: Népszava)

Mohácsi János az összevissza szexelés, eszetlenre való bepiálás, a tébolyultan nekivadult éjszaka után befejezésül kijózanító ébredést rendez. Amikor mindenki kénytelen ráébredni arra, mi mindent tett öntudatlanul, ami azért benne rejlik az ösztöneiben, a tudatalattijában, meg valamennyire a tudatában is. Mohácsiékat nagyon izgatja most ez a zűrzavaros, káosszal teli éjszaka utáni szédült ébredés. Ez a nem önkéntes, kényszerű kijózanodás. Van ilyen az "általuk "celebrált" Bolha a fülbe előadásában, a Radnóti Színházban is, és van, a Mohácsi István által írt és rendezett Francia rúdugrásban, a Centrál Színházban. No meg a két testvér által átírt, Mohácsi János által rendezett Szentivánéji álomban szintén, amit a szombathelyi Weöres Sándor Színházban mutattak be és a héten a Thália Humorfesztivál keretében láthattuk a Thália Színházban.

Ebben az erdőn-mezőn keresztül-kasul nekilódultan üzekedő szereplők Puck meg Oberon mesterkedéseinek áldozatai, az ő észhez térésük eredményeként is, egy halomba kerülnek, bódult állapotban. Ott hevernek egy rakáson, összekeverve, ránézésre nem is tudható melyikük keze-lába, kié. Látványosan jelképes kifejezése ez annak, hogy mennyire összegabalyodott a sorsuk a nagyon is a valóságra hajazó mese során. Pucknak már gőze nem volt mit csinál, agyba-főbe csepegtette boldog-boldogtalan szemébe, a szerelmet hozó virág levét, így végképp minden összekavarodott. Sokkal több minden, mint Shakespeare művében. Akiket nála nem fog el a hév, itt azokat is, a Szabó Tibor játszotta zordon atya szintén lázas hevülettel kezd nyargalászni. Akár férfi habarodik bele férfiba. Hogy pedig eljussunk a teljes abszurditásig, Puck a saját szemébe is facsar a virág levéből, és ő mivel ezután egy kávéfőzőt lát meg elsőnek, arra gerjed rendületlenül.

Főleg arról regél ez a féktelenül ötletdús, játékkedvtől duzzadó produkció, hogy a fölöttünk állók, a hatalommal rendelkezők, mennyi bajt csinálhatnak, milyen káoszt idézhetnek elő végiggondolatlan, hozzá nem értő cselekedeteikkel. Hogyan packázhatnak velünk, miközben mi folyamatosan szívunk. Ezek a hatalmasságok akár könnyedén azt is latolgathatják, szükség van-e színházra, nem kellene-e bezárni őket egyikük intenciója szerint, másikuk viszont azzal érvel, hogy a színház mégiscsak hozzátartozik az athéni demokráciához. De hát persze egy meglehetősen torzult demokráciát látunk, totális fejetlenséget, melynek keretében kósza ötletek, éppen hogy csak felvetődött gondolatfoszlányok is simán megvalósulhatnak. De aztán Hippolytát, a Nagy Cili által adott amazonkirálynőt annyira elkapja a mesteremberek játéka, hogy láthatóan egész életére színházbolonddá válik. Akár ilyen véletleneken is múlhat a művészet megbecsültsége. Athén ura, Theseus, Trokán Péter alakításában, sem megfontoltan bölcs ember, ahogy Vlahovics Edit Titániája sem tartásosan tiszteletreméltó tündérkirálynő.

Amúgy pedig nincs madárcsicsergéses, tiszta égboltú, csillagokkal teli erdő, szinte egyfolytában zuhog az eső, ahogy az emberek nem békések, úgy az idő sem. Remete Kriszta jelmezei jobbára esőkabátokból, gumicsizmákból állnak, Khell Zsolt fő díszleteleme pedig az az emelvény, amin a színpad hátulján, a szereplők fölött, mintha ők is istenségek lennének, a zenekar tagjai tartózkodnak, és Kovács Márton zenéje szerint, ők is égszakadást, földindulást produkálnak a hangszereiken.

Puck pedig itt nem szökellő, virgonc, pajkos csínytevő, hanem sok mindenen túllévő, eléggé fásult fickó, aki lassú is, fáradt is, így nagyon illik a már pocakot eresztett, fanyar humorú Bajomi Nagy Györgyhöz. Ebben a verzióban gunyoros évődéssel Pukkermukkernak nevezik. Jó párost alkot azzal az Oberonnal, akit maximálisan főnökének tekint, és Mertz Tibor rezignáltra, nemtörődömre játssza. A szerelmesek, Czukor Balázs, Horváth Ákos, Csonka Szilvia, Alberti Zsófi totálisan összezavarodnak, végletesen elkeserednek, mire rendeződni látszik a sorsuk. A mesterembereket Szerémi Zoltán, Kelemen Zoltán, Szabó Győző, Orosz Róbert, Balogh János, Endrődy Krisztián alakítják szemléltetve ügybuzgóságukat, de kiszolgáltatottságukat is. Kerül közéjük egy nő, Németh Éva megszemélyesítésében, de őt kigolyózzák, inkább férfi kapja a női szerepet is.

Avass Attila fontoskodó hivatalnokként adja Philostratust, de odalesz minden fontoskodása, amikor meleg-pornó újság esik ki a kezéből, és ezt a többiek észreveszik. Vagyis a kisebbség kérdése ebben az előadásban is hangsúlyossá válik. És mindkét produkcióban igencsak hangsúlyosan elhányja magát az egyik szereplő, amikor már végképp nem tudja elviselni, ami történik. Bizony, sokszor okádhatnékunk van. Sajnos mind gyakrabban. És kínunkban röhögünk. Ezt mutatja meg abszolút érzékletesen mindkét kiváló produkció.