Elérhetőségek

Kelemen Zoltán

9700 Szombathely,

E-mail küldése

Vitéz Mihály (Kritika: Magyar Nemzet)

Magyar dráma a „nagyromán egység” megálmodójáról

Meghatározása szerint komikus történelmi tragédiát mutatott be a közelmúltban a szombathelyi Weöres Sándor Színház. A Vitéz Mihály életének döntő hét esztendejét feldolgozó drámát Béres Attila rendezte.

Laposra vert meszesvödör, karosszériaváz darabja, mosógépdob, lábosok, rozsdás kézi permetező, marmonkanna, kályhacső – ezek, s nem a csillagok, a nap, a felhők szegélyezik a szombathelyi színház égboltját. A megoldás nem feltétlenül új, ám annál kifejezőbb: kelet-közép-európai horizontunkat, a hánykódásainkból, békétlen hétköznapjainkból fakadó szűkös perspektívát mutatja. Alul zörgő, feltehetően sóval borított, gazdagságot, terméketlenséget egyszerre idéző talaj, középen asztal, rajta hevenyészve elhelyezett, román nemzetiszínű frottírköpeny. Utóbbi a neves vajda, Vitéz Mihály tulajdona. A díszlet Horesnyi Balázs munkája.

A marosvásárhelyi szerző, Székely Csaba drámája a szombathelyi színház 2013-as pályázatának díjnyertes alkotása. A szöveg legfontosabb részleteivel először a tavalyi Pécsi Országos Színházi Találkozó szokásos felolvasó-délutánján találkozhattunk. Azóta az író Béres Attila rendező közreműködésével átszabta művét; a módosított szöveg alapján készült előadás ősbemutatóját a tél végén tartották Szombathelyen. Székely Csaba néhány esztendeje, hirtelen vált ismert szerzővé a székelyföldi miliőben játszódó, a POSZT-ot is megjárt bányatrilógiájának köszönhetően. A fiatal, pályakezdő író drámáinak szinte állandó hőse a darabos, szókimondó bugris férfi, Illésnek hívják a Bányavirágban, Izsáknak a Bányavakságban. Hasonló karakter Vitéz Mihály is: egyszerre bunkó, nagylelkű, hatalmi játszmákban otthonosan mozgó, uralomra törő, olykor kegyetlen politikus, aki három országot uralva saját nagyságától hamar megszédül s veszti el realitásérzékét.

Mihály személye érzékeny pont: román nemzeti hős, aki keleti szomszédunk történelmi legendáriuma szerint 1600-ban először egyesített három államot, Havasalföldet, Moldvát és Erdélyt. Mi másként tekintünk rá, a tizenöt éves háborúban viselt szerepére, „államegyesítő” tevékenységére; alakja az utóbbi közel száz esztendőben nemegyszer a román asszimilációs törekvésekkel forrt össze. A kényes egyensúlyt a vaskos hangvételű darabban az eseményeket, fordulatokat patikamérlegen adagolva őrzi meg Székely munkája nyomán a rendezés. Kézenfekvő megoldásként a végeredmény a némiképp harsányra hangszerelt totális illúziótlanítás, mitológiamentesítés, amely az előadásban feltűnő összes népet, népcsoportot érinti a székelyektől a németekig. A történet ennek érdekében merítkezik meg a jelenben s válik szinte 21. századi eseménysorrá.

Magyar dráma a „nagyromán egység” megálmodójáról
Fotó: Weöres Sándor Színház

A „nagyromán egység” megálmodója és részben életre hívója itt Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem. Zselézett frizurájú, fényes öltönybe bújtatott juppiként fecseg külpolitikai tervekről, keleti nyitásról és zárásról, környezetében csupán fejbólintó Jánosokat tűr meg, könnyed mozdulattal állíttatja félre az érdekei útjában állókat. Rudolf császár prágai udvarában Conchita Wurst énekel, majd leül a plazmatévéhez Mátyás főherceg mellé. Kezével gyémántkristályt formázva, elegáns kosztümben intézkedik a kancellária titkára, rövid, szőke hajú asszony. Munkatársai pontos hasonmásai, ujjaikat összeillesztve hajtják végre az utasításokat.

Bajomi Nagy György Mihály vajdája – akit az itt droidként feltűnő Basta generális parancsára gyilkolnak meg – kiváló, autentikus alakítás. Sima modorú, rutinos manipulátor Mertz Tibor Petrosz kémje; biztató Jámbor Nándor egyetemi hallgató Báthory Zsigmondnak és Vitéz Mihály fiának szerepében.

Zavarba ejtő, kellemetlen gondolatokat ébresztgető előadás Béres Attila rendezése. Szellemi biztonsági zárakat tör fel, szembemegy kényelmes klisékkel, történelmi tabukat fordít ki s tesz egyúttal kétségessé. Érdemes-e fokozni a fokozhatatlant? Ez az adaptáció nyomán a nézőben felmerülő egyik legfontosabb kérdés. Szükséges-e olykor egy-egy pillanatba sűríteni és óvatlanul ellőni olyan gegeket, amelyekről tudjuk, hogy később visszatérnek? Nyilván nem. Ha ez mégis megtörténik, könnyen bumeránghatást válthat ki vagy konstrukciós hibához vezethet. Hasonlót leginkább a második felvonásban ismét feltűnő prágai császári udvar esetében érezhetünk.

/Pethő Tibor/






Kelemen Zoltán - Magyar