Vitéz Mihály (Kritika: Népszava)

A történelem véres revüje

Vidéki melegítős suttyóból, harácsoló surmó kereskedőből lesz szeszélyes, öldöklő diktátorrá Székely Csaba Vitéz Mihály című darabjának címszereplője, amit beválogattak a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. Ahogy a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Bajomi Nagy György remekül játssza, ez a krajovai bánná, majd vajdává váló történelmi alak igazi kelet-európai figura. Egy gátlástalanul nagyra törő, aki megmámorosodik a hatalomtól, bárkin keresztül gázolva, eszes furfanggal, magától értetődő gerinctelenséggel, erkölcsi skrupulusokat nem különösebben ismerve, tör előre. Gyilkol, nyeglén kaszabol, talpnyalók hadát tartja maga körül, buzgón kiépíti birodalmát, dörgölődzésért busásan jutalmaz, a legcsekélyebb ellenállásért kegyetlenül büntet. A vér szinte doppingolja. Az áldozatok száma nem kedvetleníti el, tántoríthatatlanul megy előre az útján, és még arra is kiokosítják, hogy a vereséget győzelemmé kell átírni a krónikákban, és végül, akkor el is hitethető, hogy az fényes diadal volt. A hazugságpropaganda, legalábbis egy ideig, beválik.

Bajomi Nagy korpulens alkatával, hirtelen hangulatváltozásokkal, karizmatikussággal, veszélyes kiszámíthatatlansággal, önajnározó önimádattal, megteremt egy figurát, aki sok tekintetben mai politikusainkra hajaz. Körülötte pedig ott az a totális káosz, tébolyító zűrzavar, felbolydult méhkasra emlékezhető szédült világ, amiben nap, mint nap részünk van, amiben ember embernek farkasa. És amiben alig akad olyan, aki hozzáértően a helyén van, inkább az ármány, a galádság, az általános félelem, a joggal való rettegés az úr.

Szövevényesebb darab ez, mint amit eddig Székely Csabától, a Bánya-trilógiában megszokhattunk, amivel berobbant a magyar irodalomba, és amelynek első két darabja a POSZT-on is méltán kiugró sikert aratott. A szövevényesség jár némi túlbeszéltséggel, túlburjánzással, ide-oda indázással, bizonyos szereplők, éppen hogy csak feltűnésével, olykor nehezen követhetőséggel. Nem egyenletes a Béres Attila által rendezett produkció, kiváló, formátumos részek váltják egymást súlytalan poénkodással, az, ami Székelynek jelentős érdeme, hogy hátborzongató, torokszorító dolgokról tud úgy beszélni, hogy közben megszakadunk a nevetéstől, nem mindig érvényesül. Van egy roppant nagy, keményen dolgozó szereplőgárda, melyből sokan több szerepet is játszanak. Komoly vállalás a színház részéről a drámapályázatára érkezett darab ősbemutatója, ami jókora munkával, felemás eredményt hozott.

/Bóta Gábor/