Álmodtam (vers)

ÁLMODTAM

Álmodtam egy városról, melynek utcáit
a szabadság csókjaival szórtam tele,
miközben a fiatalság magabiztos,
ártatlan gőgjével hitt sérthetetlenség
érzésével nézve láttam a változót,
ahol a múlás, az örökkévalóság
díszes ablakán ezüstösen csillant,
fényt adva szárnyalásra váró léleknek,
melyben a múlt még csak a jelen bohókás
szemüvegén keresztül látszott és csak fújt
az a szél mely füstös presszó rejtekébe
terelt, hogy bölcsnek tűnő mosollyal szívjam
a cigarettát ebben a bájos pokolban,
amelybe betévedt minden utazó,
ki egy percre meg akarta állítani
az időt, a magányt, a magány rohanó
idejét, ahol tisztítótűzként konyak,
zaccos kávé marhatta gyötört vándorok
éhes gyomrát és a műbőr székek között
is látszott az élet, harapni lehetett,
úgy mint a füstöt, igazi volt, érzékeny,
mint hervadó virágok fáradt mosolya,
amelyet kívülről látni gyönyörű volt
de megható, gyártottam belőlük aztán
történeteket, teremtettem világot
melybe jó volt belemerülni, izgató.
Aztán felébredtem, ahogy eddig minden
reggel. Nem történt semmi. Talán öregszem.

Hozzászólások

Hozzászólok